Óriási hal akadt horogra – csak egy szépséghibája van a dolognak

harcsa

Arad megye keleti határvidékén, a Tótvárad (Vărădia de Mureș) községhez tartozó Alsóköves (Nicolae Bălcescu) külterületén érték tetten az orvhalászt a soborsini (Săvârșin) rendőrök, akik az aradi csendőrséggel és a Maros-ártér Tájvédelmi Körzet erdőőreivel közösen járőröztek. Az óriásharcsát kedden kora délután fogta ki a 67 éves férfi, de az esetről csütörtökön számolt be az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.

Baleset miatt lezárták az újaradi hidat, Váraljára terelik a forgalmat

Traian-híd

Az aradi városháza tájékoztatása szerint a forgalmat a Váralja negyed felé terelik, ezért torlódásra, hosszabb menetidőre kell számítani.

A polgármesteri hivatal sajtóosztálya szerint nem történt súlyos baleset. Eddig sem a rendőrség, sem a katasztrófavédelmi felügyelőség nem közölt információt az esetről.

Feloldották a bárány- és kecskevásár-tilalmat

bárány

Korábban azért rendelték el Arad megyében bárány- és kecskeértékesítés tilalmát, mert Bihar megyében egy kiskérődzőket érintő pestisgócot találtak, így a szomszédos megyékben is elejét akarták venni a vírus terjedésének. Az Arad megyei prefektúra szerda délutáni közleménye szerint azonban az EB egy hétfői rendeletével feloldották az Arad megyére vonatkozó tilalmat.

Kórházban végezte a jogsi nélkül rendőrök elől menekülő motoros

motor

Valamivel negyed tizenegy után intették le a közlekedési rendőrök a forgalmas Aurel Vlaicu (volt Pécskai) úton az állomás felé haladó motorost, ő viszont nem állt meg. Az egyenruhások a nyomába eredtek, és az állomással szemközti kereszteződésben fogták el, miután nekiütközött egy személygépkocsinak, amit egy 52 éves aradi férfi vezetett.

Újabb villamosokat vásárol a város több mint 90 millió lej értékben

villamos

Jelenleg 34 új – az elmúlt egy évtizedben üzembe állított – villamos közlekedik Arad-szerte és az elővárosi vonalakon, de a polgármesteri hivatal tervei között szerepel, hogy ötvennél is több új kötöttpályás jármű szolgálja ki az utazóközönséget. Tavaly már szerződött tíz új villamos leszállítására, kedden pedig újabb tíz megrendeléséről állapodott meg Călin Bibarț polgármester és Marian Mihai Călin, az Astra vagongyár igazgatója.

Ambrus Attila: Tessék választani!

Hosszú évek óta a májusi elnökválasztás lesz az első választás, amelyen nem indul magyar jelölt. „Akkor meg mi közünk hozzá? Döntsön nálunk nélkül a többség, hogy ki legyen Románia elnöke!” – mondhatnánk. S még felmentést is jelenthetne közönyünkre az, hogy 1992 óta legfeljebb a kisebbik rosszat választhattuk, s legutóbb kétszer is kiderült, a kisebbik rossz, a kisebbségi jelölt is elnökként a nagyon rosszat jelentette közösségünknek. De nincs felmentés!