Összes hír
Arra biztatják a magyar szülőket, hogy gyermeküknek válasszák az anyanyelvű oktatást.
Neonáci verőlegényekkel rontottak az EP-képviselőre.
Marius Copil hazai pályán adogat.
Elhunyt Tokay György ügyvéd, újságíró, parlamenti képviselő, Románia volt litvániai nagykövete. Az 1989-es rendszerváltás után az aradi RMDSZ alapítója volt.
Közel hatvan éve nem láthatják az aradiak a Krisztus temetését. Feszty Árpád Firenzében festette a Krisztus temetését, és 1913-ban került Aradra, a Kultúrpalota megnyitójára.
Vásárlási utalvánnyal és tombolával motiválják a lakosokat.
Az Olaszországban körözött autót Franciaországba akarták szállítani.
A 94 éves exuralkodó leukémiában szenved, egy svájci klinikán ápolják.
A televíziók csak román feliratozással sugározhattak volna.
Az intézkedés 1,131 millió alkalmazottat érint, akik közül több mint egymillióan a magánszektorban dolgoznak.
A két önkormányzat jó kapcsolata a kovászát jelentette a közintézmények közötti együttműködéseknek.
Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek.
A Richter-skála szerint 2-es erősségű mozgást hétfő este fél kilenc tájban mérték.
A 75. életévéhez közeledő újságíró helytörténeti kutatómunkáját ismerték el.
Balesetveszélyesekké váltak a régi épületek, amelyeket amúgy is visszaigényeltek.
A román színház március 5-i vendégszereplésével indulnak a programok.
Március elsejétől 15-ig, munkanapokon 8 és 11 óra között várják a javaslatokat.


