Nyitott kapuk, meg nem is, a várban

Most zajlik az Iskola másként programsorozat, illetve április 23-án a Szárazföldi Erők Napját ünneplik Romániában.

Április 19. és 22. között rendezi meg a Nyílt Napokat az Aradi Várban a 191. számú Radu Golescu Gyalogsági Zászlóalj. Abból az alkalomból tartják meg a rendezvényt, hogy most zajlik az Iskola másként programsorozat, illetve április 23-án a Szárazföldi Erők Napját ünneplik Romániában. Cătălin Sas sajtószóvivő elmondta, hogy csak bizonyos létszámú látogatócsoportokat fogadnak, félórás turnusokban, kedden, szerdán és csütörtökön az utolsó csoportok 13.30 órától léphetnek be, pénteken pedig 11.30-kor engedik be az utolsó látogatókat.

A központosított hadseregen belüli titokmánia miatt a külföldi turistáknak szinte lehetetlen a látogatás, mert nekik a várkapu átlépéséhez szükséges engedélyt a bukaresti védelmi minisztérium adhatja ki a kérvényezéstől számított egy–három napon belül, így a túlbonyolított procedúra miatt nem is javasolják a más állampolgárságú érdeklődőknek, hogy belépésre jelentkezzenek.

A látogatók harcászati bemutatót s hadieszköz-kiállítást tekinthetnek meg, és szörnyülködve állapíthatják meg, hogy menthetetlen állapotba került a várudvaron lévő, 1781-ben átadott barokk műemléképület, a ferences templom.

Évekkel ezelőtt kormányhatározatba foglalták az önkormányzati tulajdonba adását, de a hadsereg még mindig nem költözött ki a várból. A helyhatóságnak tavaly sikerült aláírni a megállapodást a védelmi minisztériummal, hogy a zászlóalj három éven belül elhagyja az elhanyagolt épületet, előbb azonban az önkormányzatnak fel kell újítania a gáji, használaton kívüli laktanya épületeit, és szolgálati lakásokat kell építenie az Aradon szolgáló katonáknak. Gheorghe Falcă aradi polgármester tavaly nyáron hirdetett nemzetközi ötletpályázatot a vár civil hasznosítására. Becslések szerint a vár felújítása 190 millió euróba kerül, az összeg felét az önkormányzat az Európai Uniótól szeretné megszerezni.

A rovatból ajánljuk:

Szörnyű megaláztatást kellett elviselniük a simonyifalvi deportáltaknak [AUDIO]
A kényszermunkára vitt 59 személy közül 13-an sosem tértek vissza.
Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]
Hivatásának tekinti a borvidék egykori dicsőgének visszaadását.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.
Kihelyezett konzuli fogadónapot tartanak Aradon márciusban
Folytatódik a honosítás és a választási regisztráció, de lehetőség lesz különböző okmány-ügyintézésre is.