Összes hír
Három színvonalas előadással várja a nézőket az Aradi Kamaraszínház.
Több mint száz gazdaságot öntött el a víz, Lippán leállították a forgalmat.
Trianon után a magyarság harmada került az új határokon túlra.
Hat listán hét párt küldhet képviselőket az Európai Parlamentbe.
Több mint 100 ezer hívő jelenlétében celebrált szentmisét a katolikus egyházfő.
Gyónást és imádkozást ajánl Pál József Csaba temesvári megyéspüspök a zarándokoknak.
Tizenegyedik alkalommal tartották meg a Csiky Gergely Főgimnázium tanévzáró néptáncgáláját.
Az elcsatolt területekről 400-420 ezren telepedtek át a csonka Magyarországa 1918 és 1928 között.
A katolikus és ortodox egyház testvériségét is hangsúlyozta.
Az aradi belvárosi református templomban tartották meg az ünnepséget.
A magyar híveket szombaton Csíksomlyón keresi fel.
A nő négyéves kislányát kényszerítették szexuális aktusra.
A temesvári egyházmegyéből több mint 1300-an vesznek részt.
A Feketeszárú cseresznyét mutatja be válogatott szereposztással.


