Támogatnák a fokhagymatermesztőket

Hektáronként több mint 14 ezer lejes (maximum 3000 eurós) de minimis támogatást nyújt idén a mezőgazdasági minisztérium a fokhagymatermesztőknek – derül ki a szaktárca honlapján közzétett határozattervezetből.

Ennek értelmében több mint 7,5 millió lejt, azaz 1,58 millió eurót különítettek el a költségvetésből a fokhagymatermesztők támogatására.

Ahhoz, hogy megkapják a de minimis támogatást, az igénylőknek legalább 3 ezer négyzetméteres területen kell fokhagymát termeszteniük, és hektáronként minimum 3 ezer kilogrammos mennyiséget kell értékesíteniük, amit igazoló iratokkal kell bizonyítaniuk. Az igénylő gazdáknak ugyanakkor szerepelniük kell az illetékes önkormányzat nyilvántartásában.

A határozat azt is leszögezi, hogy a megyei mezőgazdasági igazgatóságok képviselői a vegetációs periódusban ellenőrzéseket végeznek majd az érintett területeken, hogy valóban folyik-e a termesztés.

2020-ban július elseje és november 20. között kell értékesíteni a terményt, az ezt bizonyító okiratokat pedig november 27-ig kell benyújtani a megyei mezőgazdasági igazgatóságokhoz.

Az elmúlt években csaknem 20 százalékkal visszaesett Romániában a fokhagymatermés mennyisége: míg 2010-ben 67 ezer tonna termett, 2017-ben valamivel több mint 55 ezer tonnát takarítottak be. Mindeközben jelentősen nőtt az import, hogy fedezni tudják a belföldi fogyasztást.

2017-ben 9974 hektáron termett fokhagyma Romániában, erről a területről 55 673 tonnát takarítottak be. A legnagyobb területeken Botoşani, Dolj, Iaşi, Mehedinţi, Suceava, Teleorman és Temes megyében termesztettek fokhagymát.

Romániában 155,9 kg-ra tehető a lakosonkénti évi átlagos zöldségfogyasztás, és ebből 2,2 kilót (1,41 százalékot) tesz ki a fokhagyma.

2017-ben több mint hatezer tonna fokhagymát importált az ország. Az uniós országok közül Hollandiából, Csehországból, Spanyolországból, Magyarországról, Németországból, Franciaországból, Lengyelországból és Bulgáriából, az EU-n kívülről pedig Törökországból, Kínából, Egyiptomból és a Moldovai Köztársaságból érkezett a legnagyobb mennyiség.

Agerpres

A rovatból ajánljuk:

Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban, ennek csaknem fele pedig adóként és jövedéki adóként az államhoz kerül. Szeptember végén a Brent nyersolaj hordónkénti 105 dollár körül mozog a világpiacon.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.