Ótelekre megy a kamaraszínház szórványkaravánja

Temes megyében folytatódik az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karavánja. Február 17-én, hétfőn 18 órakor az óteleki kultúrházban élőzenével, tánccal, vigassággal várják a közönséget A Zördög című Móricz-vígjátékokból összeállított előadáson, amelyet követően táncházat tartanak.

Az Aradi Kamaraszínház másfél évvel ezelőtt indította útjára a Szórvány Kulturális Karavánt, hogy a színháztól távolabb élő, a kultúrához és színházi előadásokhoz csak nagyon ritkán hozzáférő emberekhez eljuttassa az anyanyelvi kultúrát.

A karaván keretében jött létre A Zördög című előadás, amelyben Éder Enikő, Harsányi Attila, Katkó Ferenc és Tege Antal színművészek lépnek színpadra. A Szabadkai Juhász Zenekar élő zenével, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes pedig tánccal kíséri a művészek játékát. A felnőtteknek szóló produkció egy színes lakodalmi forgatag eseményein keresztül enged bepillantást a korabeli Magyarország sokszor pajzán jelenetekkel tarkított szerelmi életébe.

A Zördög című előadást eddig huszonhat Arad megyei magyar szórványtelepülés bevonásával tizenegy helyszínen mutatták be. Tavaly novemberben a karaván átlépte Arad megye határait és állomásai közé felkerült a Hunyad megyei Déva is. A művésztársulat ezúttal az óteleki közönséget is megörvendezteti a népdalokkal és néptáncokkal fűszerezett vidám, élettel teli műsorral.

Az Aradi Kamaraszínház Szórvány Kulturális Karaván előadássorozatát a Magyar Kormány támogatja a Nemzetpolitikai Államtitkárságon, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-n keresztül az Arad megyei RMDSZ partnerségével.

A rovatból ajánljuk:

Újabb magyar filmet vetítenek a művészmoziban
Olasz Renátó alkotása egy életük fordulópontjához érkezett testvérpárról szól.
Éder Enikő színművész kapta az EMKE Poór Lili-díját
Munkásságáért és a szórványban végzett kulturális misszió felvállalásáért tüntették ki.
Halál Velencében – Kulka János főszereplésével az Aradi Kamaraszínház műsorán
Az április 21-i előadásra a tavalyi nagyszínházi bérletek érvényesek.
140 született Aradon Tóth Árpád, a magyar líra kiemelkedő alakja [AUDIO]
Ujj János megjelenés előtt álló könyve a költő családfájáról szól.