Összes hír
Bethlen Gábor születésének 445. évfordulója.
A csereként pályára lépett Zsóri Dániel rámenősségének köszönhető az egyenlítés, de ez is kevés volt.
November 22-től január 11-ig tart a rendezvény, a díszkivilágítást Mikulás előestéjén kapcsolják fel.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapján, november 15-én.
A sevillai hős 1986-ban BEK-et nyert.
Decembertől 9 százalékkal emelkedik a munkanapokra járó bérkiegészítés felső határa.
Több mint 200 kéregetőt tartanak nyilván.
Nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát.
A Citizenit Egyesület kezdeményezésére „dobták fel” a városképet kortárs utcai művészek.
A 20 éves fiatalember nem bírta „cérnával”, ezért szánta el magát a veszélyes cselekedetre.
Árokba borult egy mikrobusz hétfő délelőtt az A1-es autópálya aradi körgyűrűszakaszán.
A visszavágók első fordulójában esélytelenebb csapatként nyert az aradi gárda.
Egy háztáji gazdaságban ütötte fel a fejét a vírus, de egy hizlalda is karantén alá került.
Romániából Kisjenő, Kürtös, Pécska, Nagylak és Nagyszalonta, Magyarországról Battonya, Gyula, Sarkad, Elek és Medgyesegyháza tagja a társulásnak.
Az egyetlen jelölt már 10 éve tölti be a tisztséget.
Ideiglenes terelőúton zajlik majd a forgalom.
Építészeti-műemlékvédelmi előadásra várja az érdeklődőket a Mathias Corvinus Collegium Aradi Képzési Központja november 18-án, kedden 18 órától.
Nagyszabású razzia a Jupiter fedőnevű művelet keretében.
Aradon kezdte pályafutását.
A cél a betegek szenvedésének enyhítése, az új terápiás tér jelentősen hozzájárul majd érzelmi, spirituális és társadalmi jólétükhöz.


