Új ötlet a tömegközlekedési kedvezményekre: egylejes napijegy

utasok

Kedvezményesen utazhatna mindenki | Archív felvétel / Fotó: Facebook/CTP

Huszonnégy óráig érvényes, egylejes napijegy bevezetését javasolja Călin Bibarț aradi polgármester a helyi tömegközlekedési vállalat járatain. Keddi sajtótájékoztatóján az elöljáró azt mondta, hogy az erről született képviselő-testületi határozattervezet az üzemanyagárak jelentős drágulására adott válasz, illetve a közösségi közlekedés használatának ösztönzése érdekében született.

„Szerettem volna, ha ingyenessé válna a tömegközlekedés, de a jelenlegi törvények ezt nem teszik lehetővé. Amíg nem változik a jog keret, átmeneti megoldásként napi egy lejes tarifát javaslok minden aradi számára” – mondta Călin Bibarț.

Jelenleg a helyi tömegközlekedési vállalat (CTP) járatain 4,5 lejbe kerül az egy órán át érvényes (ami a városi és 5 kilométeres körzeten belüli elővárosi villamos- és autóbuszjáratokon érvényes),

így a polgármester szerint a tervezett ár „példátlanul kedvező”, és jelentősen csökkentené a lakosság közlekedési költségeit.

A határozat-tervezetet első lépésben közvitára bocsátják, majd a szükséges szakhatósági jóváhagyások következnek, többek között a Versenytanács részéről. Ezt követően kerülhet a városi képviselő-testület elé, illetve a megyei közösségi közlekedési társulás tagönkormányzatainak napirendjére. A bevezetésre – a jóváhagyási eljárások hosszától függően – másfél-két hónapon belül kerülhet sor.

Călin Bibarț polgármester | Fotó: a városháza sajtószolgálata

Mint arról korábban beszámoltunk, Călin Bibarț polgármester a helyi adók és illetékek idei drasztikus emelése után egyfajta kompenzálásként vetette fel a tömegközlekedés ingyenessé tételét az aradiak számára, csakhogy a létező jogszabályok nem tették lehetővé a szolgáltatás díjtalanná tételét. A kormány területi megbízottja, Mihai Pca prefektus sem támogatta az ötletet, populista kezdeményezésnek nevezve a polgármester tervét, aki viszont az Arad megyei parlamenti képviselők és szenátorok közbenjárását kérte a törvények megváltoztatásához.

 

Az egylejes napijegy bevezetésétől Călin Bibarț a következő hatásokat várja: a lakosság terheinek csökkentése; a tömegközlekedés vonzerejének növelése; a gépjárműforgalom és a légszennyezés mérséklése; a modern villamosflotta és a felújított infrastruktúra jobb kihasználása. Bibarț szerint a kedvezményes tarifa jelentősen növelheti a közösségi közlekedést választók számát, és hozzájárulhat Arad életminőségének javításához.

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.