Óvintézkedések a sertéspestis terjedésének megfékezésére

A sertésállomány számbavételét, a beteg egyedek elaltatását és elhamvasztását, továbbá az élőállat-szállítás szigorítását rendelte el kedden az Arad megyei kormánybiztosi hivatalba összehívott megyei járványügyi bizottság.

Az óvintézkedésekre azért került sor, mert hétfőn bebizonyosodott, hogy az afrikai sertéspestis (ASP) vírusával fertőződtek meg azok a disznók, amelyek a megyeszékhely egyik külvárosi gazdaságában pusztultak el.

Már a gyanú felmerülésekor, vasárnap döntöttek 55 állat elpusztításáról, és további 21 tetemnek a megsemmisítéséről. Ezzel az a probléma, hogy az elhullott állatok közül csak ötnek a tetemét találták meg, ugyanis a gazda egyszerű módját választotta az eltüntetésüknek: a város Sofronya felőli, illetve kisszentmiklósi határában dobta ki azokat.

A szóban forgó gazdaságot fertőtlenítették, miként a járműveket is, amelyekkel az állatokat szállították. A prefektúra kedd délutáni közleményében felhívja a figyelmet, hogy a sertéseket csak a körzeti állatorvosok vagy az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság engedélyével szabad szállítani. Mint kiderült ugyanis, az állatokat a törvényes előírások által megkövetelt azonosítók és engedélyek nélkül vásárolták egy Bihar megyei férfitől.

Aradon elrendelték megfigyelési övezet kialakítását a fertőzött gazdaság körül három- és tízkilométeres körzetben, amelyben számbaveszik a magángazdaságokban nevelt sertéseket is. Valamennyi önkormányzatot és körzeti állatorvost felszólítanak az előírások szigorú betartására, a gazdákat pedig figyelmeztetik, hogy a szabadon kószáló és azonosítószám nélküli disznókat befogják és elpusztítják. Ez történt három állattal, amelyeket Arad Kisszentmiklós negyedében, a városszéli szemétlerakat közelében láttak az állategészségügyi hatóság ellenőrei, ott, ahol az öt disznótetemet megtalálták.

Az állategészségügyiek és a belügyi alakulatok állományába tartozók is ellenőrzik a piacokat, vásárokat.

A rovatból ajánljuk:

Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.
Tömeges elbocsátásokra készül egy aradi gépkocsialkatrész-gyár márciustól
A Leoni 1600 alkalmazottjából 465-től válik meg idén.
Karrier a volán mögött – miért lehet népszerű egy sofőr állás napjainkban is?
Az álláspiacon folyamatosan bukkannak fel olyan lehetőségek, amelyek aktuálisan képesek kitűnni a tömegből. (x)
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.