Nem emelnek adókat Pécskán

A december 14-én elfogadott helyi tanácsi határozat értelmében nem emelkednek az adók Pécskán, ellenben drágul majd a szemétszállítás.

A polgármesteri hivatal sajtóközleménye szerint az adótörvénykönyv által megengedett legalacsonyabb szintű kategóriába sorolható illetékeket szabtak meg Antal Péter polgármester javaslatára, úgyhogy a Maros-parti város és a közigazgatásilag hozzá artozó falvak lakóinak a 2017-es mértékű adókat kell majd fizetniük.

A kormány eltörölte azt a rendelkezést, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb udvarral rendelkezőknek a külön adót számítottak fel, így az érintetteknek a 2015-ös kalkuláció szerint számítják majd ki az illetéket.

A közlemény kitér a szemétszállítás változásaira is: az év első négy hónapjára eső díjat a városháza pénztárában kell befizetni, viszont májustól minden háztartásnak külön szerződést kell kötnie a megyei szintű új szemétszállító vállalattal, a temesvári Retimmel. A szemétszállítási díj Pécskán fejenként havi 7,02 lejbe kerül majd (áfa nélkül!), és közvetlenül a szolgáltatónak kell majd fizetni. Ez a becslések szerint mintegy 8 lejes drágulást jelent személyenként, igaz, hogy a vállalat szelektíven gyűjti majd a háztartási hulladékot, a papírt és a pillepalackokat.

A helyi adókat egyébként már január 3-tól be lehet fizetni. Az első félév fizetési határideje március 31., de aki egy összegben kifzati az adóját, tíz százalék kedvezményt kap.

A rovatból ajánljuk:

Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.
Tömeges elbocsátásokra készül egy aradi gépkocsialkatrész-gyár márciustól
A Leoni 1600 alkalmazottjából 465-től válik meg idén.
Karrier a volán mögött – miért lehet népszerű egy sofőr állás napjainkban is?
Az álláspiacon folyamatosan bukkannak fel olyan lehetőségek, amelyek aktuálisan képesek kitűnni a tömegből. (x)
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.