Miért nincs pénz útjavításra a megyei költségvetésből? [AUDIÓ]

Az 1200 kilométernyi megyei rangú útból 300 kilométert szeretne idén felújítani a megyei önkormányzat. A pénzt pályázatokból kénytelen előteremteni, mert saját költségvetéséből annyit fordíthat az utakra, amiből legfeljebb négy kilométernyit lehetne megépíteni. Az állam büntette az eddig dolgos megyéket, és jutalmazta a semmittevőket.

Évről évre kevesebb pénz jut Arad megyében az utak karbantartására és felújítására. A megyei tanács például az öt évvel ezelőtti összegnek valamivel több mint a felét, kilencmillió lejt tudott csak elkülöníteni idén útjavításra a saját költségvetéséből.

Az iratosi út

Ez a kátyúk foltozgatására sem elég, miközben egyre több helyen szorulnának javításra a megyei és községi rangú utak. Legutóbb például a Nagyiratos és Kisiratos közötti út kritikán aluli állapotáról cikkeztünk, holott az említett szakaszon a gödröket három hónapja tömték be, és aszfaltozták újra. A pénzhiányt országos és európai uniós projektek révén próbálja pótolni az önkormányzat, amely az 1200 kilométernyi megyei rangú útból háromszáz kilométert szeretne idén felújítani.

Bölöni György

Hogy saját forrásból miért nem jut erre? Főként az új költségvetési törvény miatt, amely úgymond büntette az előrelátó, tervező megyéket, és jutalmazta az eddig tétlenkedőket – mondta Bölöni György megyei tanácsos, a költségvetési szakbizottság tagja.

Az RMDSZ-es tisztségviselővel Pataky Lehel Zsolt beszélgetett. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

A rovatból ajánljuk:

Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.
Tömeges elbocsátásokra készül egy aradi gépkocsialkatrész-gyár márciustól
A Leoni 1600 alkalmazottjából 465-től válik meg idén.
Karrier a volán mögött – miért lehet népszerű egy sofőr állás napjainkban is?
Az álláspiacon folyamatosan bukkannak fel olyan lehetőségek, amelyek aktuálisan képesek kitűnni a tömegből. (x)
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.