Megszavazta a költségvetést a parlament

Megszavazta a román parlament kedden a 2017-es állami költségvetést, amely 2,98 százalékos államháztartási hiánnyal számol.

A büdzsé elfogadása mellett 208-an voksoltak, 105-en ellene. A társadalombiztosítási költségvetést is hasonló aránnyal szavazta meg a törvényhozói testület. A voksolást követően Sorin Grindeanu miniszterelnök megköszönte a parlament támogatását.

A kormány 2,98 százalékos államháztartási hiánnyal, 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol. A kabinet becslése szerint a román bruttó hazai termék (GDP) értéke eléri idén a 815,195 milliárd lejt (181,1 milliárd euró).

A számítások szerint az államadósság az év végére eléri a GDP 37,7 százalékát, az infláció 1,4 százalék lesz. A kormány szerint az idén 4,3 százalékkal nő a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalékra mérséklődik.

A költségvetést kifogásoló ellenzéki pártok szerint túlméretezték a bevételeket, amelyek a kormány reményei szerint 15 százalékkal haladják meg a tavalyi szintet; illetve kételyeiket fejezték ki azzal kapcsolatban is, hogy a román gazdaság valóban 5,2 százalékkal fog nőni. A várt gazdasági növekedést több elemző is túl optimistának nevezte, ők 3,4-4,3 százalék közötti GDP-bővülésre számítanak.

Az amerikai kereskedelmi kamara romániai kirendeltsége szerint a román kormány csak úgy teljesítheti a gazdasági növekedésre és a bevételek növelésére vonatkozó célkitűzését, ha maradéktalanul megvalósítja a közberuházási programokat, illetve ha növeli és hatékonyabbá teszi az adóbehajtási kapacitásokat.

Az RMDSZ nem vesz részt a kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági szavazáson

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói nem vesznek részt a Sorin Grindeanu által vezetett bukaresti szociálliberális kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítvány szavazásán, de az azt megelőző vitában kifejtik álláspontjukat a jogállamiságról – közölte a magyar közmédiával Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden.

Kelemen Hunor. Fotó: MTI

Az RMDSZ-frakcióban hozott döntést azzal indokolta, hogy sem a kormánybuktató kezdeményezésre, sem ellene nem tudnak „jó lelkiismerettel" szavazni. Kifejtette: az RMDSZ szerint a Grindeanu-kormány téves döntéseket hozott a büntető törvénykönyv és perrendtartás módosításakor. A szövetség úgy véli: mind az alkalmazott módszer, mind a módosítás tartalma elfogadhatatlan, így az RMDSZ-frakció nem szavazhat a bizalmatlansági indítvány ellen.  Másfelől az ellenzék semmilyen alternatívát nem javasol, ezért az RMDSZ-frakció a bizalmatlansági indítvány mellett sem teheti le voksát – mutatott rá Kelemen Hunor. Megjegyezte, a bizalmatlansági indítványt beterjesztő jobbközép pártok sem gondolják komolyan, hogy meg tudják buktatni a kormányt, hiszen a PSD–ALDE koalíciónak 54 százaléka van, feltehetően ezért nem javasoltak alternatívát, miniszterelnök-jelöltet, kormányprogramot.

A vitában azért vesz részt az RMDSZ, mert ezt jó alkalomnak tekinti, hogy a parlament gyakorolja a kormány feletti ellenőrző szerepét, a jogállamiság témáját pedig kiemelkedően fontosnak tartja. Kelemen Hunor szerint nyíltan kell beszélni arról, hogy működik-e egyáltalán Romániában a jogállamiság, és szétválasztották-e a hatalmi ágakat, „vagy ez csak fikció".

Arra a felvetésre, hogy az utóbbi napokban Erdélyben többen szorgalmazták, mondja fel az RMDSZ a kormánypártokkal kötött parlamenti együttműködését, Kelemen Hunor azt mondta: egyelőre azt sem tudják, működik-e ez a megállapodás. Kifejtette: „A politikában ésszerűen kell dönteni, ez nem érzelmi, nem ideológiai kérdés, nem szimpátiáról szóló kérdés. Van egy megállapodás, amibe bele lehet kapaszkodni ahhoz, hogy a magyar ügyet képviseljük. Ha fölmondjuk ezt a megállapodást, akkor magyar ügy miatt kell felmondani, és valamit általában érdemes a helyére tenni" – mutatott rá az RMDSZ elnöke. Hozzátette: a megállapodás első próbája a költségvetési vita volt, amelyen a kormánypártok az RMDSZ módosító indítványainak jelentős részét elfogadták. Ezért a megyei szervezetek vezetőinek egy részével konzultálva a frakció úgy döntött, a tavaszi ülésszakon kipróbálják a szociálliberális koalícióval kötött parlamenti együttműködést, és ha nem bizonyul működőképesnek, az ülésszak végén felbontják azt. Kelemen Hunor megjegyezte: az ellenzék nem ajánlott semmilyen együttműködést, csak elvárja, hogy álláspontjukat az RMDSZ elfogadja.

A Grindeanu-kabinet elleni bizalmatlansági indítványról szerdán szavaz a parlament. A kormány beiktatásához, illetve megbuktatásához is a törvényhozók többségének voksára van szükség, attól függetlenül, hogy hány ellenszavazatot adnak le.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.
Tömeges elbocsátásokra készül egy aradi gépkocsialkatrész-gyár márciustól
A Leoni 1600 alkalmazottjából 465-től válik meg idén.
Karrier a volán mögött – miért lehet népszerű egy sofőr állás napjainkban is?
Az álláspiacon folyamatosan bukkannak fel olyan lehetőségek, amelyek aktuálisan képesek kitűnni a tömegből. (x)
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.