Megnyílt a mezőgazdasági vásár [AUDIÓ]

Jelentős magyarországi részvétellel nyílt meg csütörtök délelőtt a 28. aradi nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari vásár, az Agromalim.

Öt ország több mint 270 kiállítója vesz részt az aradi Expón vasárnapig tartó vásáron. Ez Románia második legnagyobb mezőgazdasági szakkiállítása: 4500 négyzetmétert foglalnak el a beltéri standok, szabadtéren pedig három hektáron zajlik vásár. Mezőgazdasági gépek, az agráripar újdonságai, vetőmagok, vegyszerek és új technológiák egyaránt megtalálhatók, de tenyész- és hobbiállat-bemutató is gazdagítja a programot.

Mint minden évben, idén is jelentős számban vesznek részt magyarországi agrárvállalkozások.

Az Agrármarketing Centrum 60 négyzetméteres standján a hungarikumokkal is megismerkedhetnek az aradi vásár látogatói. Pénteken üzletember-találkozót tartanak a Magyar Nemzeti Kereskedőház Aradi Regionális Irodájának a szervezésében, szombaton pedig a külhoni magyar gazdaszervezetek, a MAGOSZ, a földművelésügyi minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviselőivel tartják meg a 18. aradi magyar–magyar gazdatalálkozót.

 Az Agromalim csütörtökön 11–18 óra között tart nyitva, pénteken és szombaton 10–18, vasárnap 10–16 óra között látogatható. A szervezők a Hegyalja téri buszmegállóból ingyenes járatokat indítanak az Expóra, ezek 9.30-tól indulnak.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amelyet a Temesvári Rádió Magyar adása számára készített:

A rovatból ajánljuk:

Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.
Tömeges elbocsátásokra készül egy aradi gépkocsialkatrész-gyár márciustól
A Leoni 1600 alkalmazottjából 465-től válik meg idén.
Karrier a volán mögött – miért lehet népszerű egy sofőr állás napjainkban is?
Az álláspiacon folyamatosan bukkannak fel olyan lehetőségek, amelyek aktuálisan képesek kitűnni a tömegből. (x)
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.