Kedvezményes áfa az idegenforgalmi szolgáltatásokra

Ötszázalékos kedvezményes áfát vezet be november elsejétől az idegenforgalmi szolgáltatásokra a kormány, erről csütörtökön döntött a bukaresti kabinet – jelentette be Nelu Barbu kormányszóvivő.

Jelenleg 19 százalékos az általános áfakulcs, amely most még az idegenforgalmi szolgáltatásokra is érvényes. A kormány ezzel az intézkedéssel támogatni akarja az idegenforgalom fejlődését, illetve az ágazatban tapasztalt adócsalás visszaszorítását.

A kedvezményes áfa a szállásra, a vendéglői étkeztetési, ételszállítási, illetve sportolási és rekreációs szolgáltatásokra érvényes. A szóvivő leszögezte: a kedvezményes áfa nem alkalmazható a turisztikai irodák által kínált utazási csomagokra.

A kormány a turizmus támogatása érdekében a termálvíz kitermelése után fizetett 5 százalékos járadékot is eltörli novembertől. Ezzel az intézkedéssel a termálvízzel előállított hőenergia termelését akarják ösztönözni.

Viorica Dăncilă miniszterelnök a kormányülés elején elmondta, a romániai turizmus dinamikusan fejlődő ágazat. Emlékeztetett, hogy a kormány az idén utazási utalványokat adott a közalkalmazottaknak, ami segítette a belföldi turizmust. A statisztikai intézet adatai szerint augusztusban csaknem 10 százalékkal több turista érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre a tavaly augusztusihoz képest.

Romániában az elmúlt években több területre is kiterjesztették a kedvezményes áfát, így például az élelmiszerekre, amelyek áfája 9 százalék.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.