Június 15-től eltörlik a roamingdíjakat az EU-ban

Megszavazta az Európai Parlament csütörtökön a roamingdíjak jövőbeli nagykereskedelmi árairól szóló határozatot, és ezzel az utolsó akadály is elhárult az elől, hogy az állampolgárok júniustól a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhassak, küldhessenek SMS-t és használhassák az adatkeretüket az Európai Unió területén.

„Nagy győzelem ez az európai fogyasztók számára. Június közepétől extra költségek nélkül tudunk majd emailezni, navigálni, képeket feltölteni vagy telefonálni” – mondta Miapetra Kumpula-Natri szociáldemokrata finn jelentéstevő. A szavazás eredményét Andrus Ansip digitális piacért felelős uniós biztos is üdvözölte. „Az EU-ban az emberek 2017. június 15-től anélkül válthatnak majd utazás közben adatkapcsolatra, hogy tartaniuk kellene a magas számláktól – mondta. – Közel tíz év után az EU véglegesen felszámolja a roamingdíjak problémáját, amely már a mobiltelefonok korszakának kezdete óta gyötri Európát. A magas költségek anomáliát jelentettek egy olyan kontinensen, ahol az emberek szabadon mozoghatnak az országok között.”

Az országhatárokat átlépő, „barangolásos" mobilhasználat különdíját lépcsőzetesen számolják fel. Már az elmúlt években is fokozatosan csökkentek a roamingtarifák az EU-n belül, 2017. június 15-én pedig végleg eltűnnek ezek a díjak az egységes távközlési piacról szóló rendelet értelmében. Kivételt ez alól a „visszaélésszerű”, évenként négy hónapnál hosszabb külföldi mobilhasználat képez. Ebben az esetben a szolgáltatók a nagykereskedelmi árakat alkalmazhatják a felhasználók pótdíjazása esetében, azaz hanghívásokkor percenként 3,2 eurócentet, SMS-enként 1 eurócentet, az adatforgalomra 7,7 euró/gigabájt díjat számolhatnak fel. Utóbbi fokozatosan csökkenni fog: ilyen esetben 2022-től már csak 2,5 eurót kérhetnek majd egy gigabájtért.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.
Tömeges elbocsátásokra készül egy aradi gépkocsialkatrész-gyár márciustól
A Leoni 1600 alkalmazottjából 465-től válik meg idén.
Karrier a volán mögött – miért lehet népszerű egy sofőr állás napjainkban is?
Az álláspiacon folyamatosan bukkannak fel olyan lehetőségek, amelyek aktuálisan képesek kitűnni a tömegből. (x)
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.