Januártól a borravalót is fel kell tüntetni a nyugtán

Jövő évtől a vendéglátóhelyeken kapott nyugtának tartalmaznia kell a vendég által önkéntesen adott borravaló értékét. Az erről szóló jogszabályt – Miklós Zoltán RMDSZ-es parlamenti képviselő módosító-javaslataival együtt – döntő fórumként szavazta meg kedden a képviselőház.

Az RMDSZ Kovászna megyei gazdasági szakpolitikusa elmondta: többpárti célkitűzés volt a borravaló rendszerének törvényes szabályozása, azonban a gyakorlati kivitelezést a szövetség módosító-javaslata értelmében fogadták el.

A jogszabály tisztázza a borravaló törvényes fogalmát, mely szerint csak az a pénzösszeg nevezhető borravalónak, amelyet a vendég a nyugtán szereplő összegen kívül önszántából ad a kiszolgálásért. Azonban továbbra is tilos bármilyen szolgáltatást borravalóhoz kötni, a borravaló ezentúl is opcionális lesz. A vendéglátóegységekben 2023. január elsejétől a borravalót kétféleképpen lehet majd feltüntetni a nyugtán a vendég kérésére: kiválaszthatja, hogy a végösszeg 0 és 15 százaléka között milyen összeget szán borravalóra, vagy abszolút értékben is feltüntetheti az összeget.

Az alkalmazottak borravalóból származó jövedelme fizetésen kívüli jövedelemnek számít, ezért jövedelemadó-köteles lesz, azonban kevesebb adóterhet vetnek ki rá, csak a 10 százalékos személyi jövedelemadó befizetésére kötelesek. A kapott borravalók értékét kötelező lesz szétosztani az alkalmazottak között, amelynek módszertanát a vendéglátó belső szabályzata kell rögzítsen – olvasható az RMDSZ közleményében.

A rovatból ajánljuk:

Elfogadta az aradi önkormányzat a 2026-os költségvetést
A beruházások összértéke 927 905 840 lej, ami a teljes büdzsé 68 százalékát teszi ki.
Újabb öt évre kapott bizalmat a kereskedelmi kamara elnöke
Gheorghe Seculici 2013 óta áll az intézmény élén, ezalatt a kamara a régió meghatározó intézményévé vált.
Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.