Fuvarozók tüntettek a magas gépjármű-biztosítás miatt

Több ezer személy- és teherfuvarozó tüntetett csütörtökön országszerte a kötelező járműbiztosítások magas ára miatt. A legnagyobb tiltakozás Bukarestben, a kormány épülete előtt volt, de Románia más városaiban is felvonultak a fuvarozók, így például Kolozsváron, ahol egy hidat zártak le a város egyik bejáratánál.

Bukarestben a kormány épülete előtti teret mintegy 7 ezer taxis és kisbusz lepte el, miután a hatóságok nem engedték be a városba a tehergépkocsikat. A fuvarozók nehezményezik, hogy a legnagyobb román járműbiztosító, az Astra csődje után a piacon maradt többi kilenc cég jelentősen drágította a kötelező járműbiztosítást. A szállítók szerint ezt nem a kereslet és a kínálat alapján, hanem önkényesen, kartellezve tették a biztosítók.

A tiltakozók szerint az elmúlt egy évben több mint háromszorosára nőttek a biztosítási díjaik. Példaként említették, hogy 2012-ben egy nemzetközi fuvart végző áruszállító jármű átlagbiztosítása 1200 lej volt, amely 2014-ben 4 ezer lejre emelkedett, míg az idén már 15 ezer lejbe került. Arra figyelmeztettek, hogy jövő évtől újabb drágulás lehet, miután az Astra csődjét követően a felügyelet szigorította a biztosítók számára előírt garanciális feltételeket a kárigények fedezetére. A fuvarozók a kormány beavatkozását kérik, szabályozott díjak bevezetését szeretnék elérni.

A biztosítók szerint a fuvarozók általánosítanak, a tarifák nem nőttek valamennyi cégnél egyformán. A felügyelet már a tüntetés előtt bejelentette, hogy vizsgálatokat kezdeményez a biztosítóknál a panaszok ellenőrzésére.

A tüntetők az üzemanyagra kivetett, hét eurócentes, pótlólagos jövedéki adó eltörlését is követelték. A kormány 2014 áprilisától vezette be a pótlólagos jövedéki adót, amelyet el akartak törölni a nyáron elfogadott új adótörvénnyel. A jövő évi államháztartási hiány 3 százalék alatt tartása érdekében, más adócsökkentésekkel együtt 2017-re halasztották ennek törlését is.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.
Tömeges elbocsátásokra készül egy aradi gépkocsialkatrész-gyár márciustól
A Leoni 1600 alkalmazottjából 465-től válik meg idén.
Karrier a volán mögött – miért lehet népszerű egy sofőr állás napjainkban is?
Az álláspiacon folyamatosan bukkannak fel olyan lehetőségek, amelyek aktuálisan képesek kitűnni a tömegből. (x)
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.