A hitelezők egyhangúlag elfogadták a Fornetti Románia harmadik negyedévre javasolt átszervezési tervét, amit május 2-án a Temes Megyei Törvényszék is tudomásul vett, így a legnagyobb hazai látványpékség-gyár és -hálózat zavartalanul folytathatja tevékenységét – áll a vállalat közleményében. A Fornetti tavaly május 31. óta áll átszervezés alatt, és folyamatosan teljesíti a hitelezők és a kirendelt csődbiztos által elfogadott tervben foglalt vállalásait. Az utóbbi negyedévben egymillió lejt törlesztett, és nem halmozott fel újabb adósságokat, így elmondható, hogy a vállalat talpra állt – zárul a Tóth Csaba vezérigazgató által jegyzett kommüniké.
Itt meghallgatható a Tóth Csabával készült interjú, aki arról is beszél, hogy mikor és miért került csődvédelem alá a Fornetti.Egyenesbe jött a Fornetti
A hitelezők egyhangúlag elfogadták a Fornetti Románia harmadik negyedévre javasolt átszervezési tervét, amit május 2-án a Temes Megyei Törvényszék is tudomásul vett, így a legnagyobb hazai látványpékség-gyár és -hálózat zavartalanul folytathatja tevékenységét – áll a vállalat közleményében. A Fornetti tavaly május 31. óta áll átszervezés alatt, és folyamatosan teljesíti a hitelezők és a kirendelt csődbiztos által elfogadott tervben foglalt vállalásait. Az utóbbi negyedévben egymillió lejt törlesztett, és nem halmozott fel újabb adósságokat, így elmondható, hogy a vállalat talpra állt – zárul a Tóth Csaba vezérigazgató által jegyzett kommüniké.
Itt meghallgatható a Tóth Csabával készült interjú, aki arról is beszél, hogy mikor és miért került csődvédelem alá a Fornetti.A rovatból ajánljuk:
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.


