Egyenesbe jött a Fornetti

Toth CsabaA hitelezők egyhangúlag elfogadták a Fornetti Románia harmadik negyedévre javasolt átszervezési tervét, amit május 2-án a Temes Megyei Törvényszék is tudomásul vett, így a legnagyobb hazai látványpékség-gyár és -hálózat zavartalanul folytathatja tevékenységét – áll a vállalat közleményében. A Fornetti tavaly május 31. óta áll átszervezés alatt, és folyamatosan teljesíti a hitelezők és a kirendelt csődbiztos által elfogadott tervben foglalt vállalásait. Az utóbbi negyedévben egymillió lejt törlesztett, és nem halmozott fel újabb adósságokat, így elmondható, hogy a vállalat talpra állt – zárul a Tóth Csaba vezérigazgató által jegyzett kommüniké. Itt meghallgatható a Tóth Csabával készült interjú, aki arról is beszél, hogy mikor és miért került csődvédelem alá a Fornetti.

Bölöni György (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 05. 09., cs – 10:30 időpontban

Hajrá, Csaba! Úgy tűnik, jó iskoláid voltak. Az UTA-nak mikor lesz új szponzora?

A rovatból ajánljuk:

Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.