Csődvédelem alá került a hőerőmű

A melegvíz- és a távhőszolgáltatás biztosítása érdekében csődvédelmet kért az Aradi Hő- és Villamoserőmű (CET) – jelentették be az aradi városházán tartott sajtótájékoztatón.

Az önkormányzat által üzemeltetett (és évtizedek óta veszteségesen működő) vállalat vezetői válaszlépésként hozták meg mezt az intézkedést, mert a gázszolgáltató vállalat a felhalmozott tartozások behajtása érdekében bírósági végrahjtói úton zároltatni akarta az erőmű számláit. „Ellenkező esetben három hónapig az alkalmazottak bérét sem tudtuk volna kiadni, így pedig biztosítani tudjuk meleg vizet is a városban, télen pedig a távfűtést” – magyarázta Robert Maloş igazgató. Szerinte a csődvédelem lehetőséget teremt arra, hogy tevékenységüket folytatva, az adóságokat átütemezve, három-négy éven belül törlesszék azokat, amennyiben az átszervezési tervet jóváhagyja a bíróság és a hitelezők képviselőiből álló bizottság.

A CET 108 millió lejjel tartozik az államvasutaknak és a gázszolgáltatónak, valamint más beszállítóknak. A veszteség fő oka az elavult, még a kommunizmusból örökölt rendszer, aminek a felújítására alig költöttek az elmúlt harminc évben, mindezt tetézi a botrányosan rossz gazdálkodás és az igazgatótanács tagjainak arcpirítóan magas fizetése is.

Gheroghe Falcă nemzeti liberális párti polgármester a szociáldemokrata kormányt hibáztatja a helyzetért, mondván, hogy szinte teljes mértékben a helyi költségvetésre hárítja az erőmű fenntartását. „2010-ben és 2011-ben az állami költségvetésből 110 millió lejt kaptunk az erőműre, de 2012-ben, 2013-ban és 2015-ben egy lejt sem, a többi években pedig összesen 28 milliót” – mondta.

Az elöljáró szerint, mivel az aradi hőerőmű villamos energiát is termel az országos hálózat számára, ezért stratégiai fontosságú, ekként az állami költségvetésből nagyobb összeget kellene fordítani a fenntartására.

A rovatból ajánljuk:

Péró Tamás: igyekeztünk minden helyi közösség igényeit kielégíteni [AUDIO]
Elfogadták Arad megye költségvetését, amelyről az önkormányzat alelnökét kérdeztük.
Elfogadta az aradi önkormányzat a 2026-os költségvetést
A beruházások összértéke 927 905 840 lej, ami a teljes büdzsé 68 százalékát teszi ki.
Újabb öt évre kapott bizalmat a kereskedelmi kamara elnöke
Gheorghe Seculici 2013 óta áll az intézmény élén, ezalatt a kamara a régió meghatározó intézményévé vált.
Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.