Áprilisig várják a jelentkezőket a felüljárók befejezésére

Az Országutak és Autópályák Társasága meghosszabbította a jelentkezési határidőt az aradi északi körgyűrűn lévő két vasúti átkelőhely fölé tervezett felüljárók befejezésére. Ez többek között annak a jele, hogy a körülbelül 60, illetve 30 százalékban kész – félbehagyott – beruházás folytatása nem keltette fel a vállalkozók érdeklődését. Nem is csoda, hiszen nagyjából öt éve – a tavalyi kevés alibimunkától eltekintve – nem dolgoznak az építkezéseken, ami eddig elkészült, azt is hagyták enyészni.

Köztudomású, hogy 2011-ben – már akkor is túl későn – megkezdték országos érdekeltségű beruházásként a felüljárók építését az Arad–Bukarest és a Kürtös–Brád vasútvonalakat keresztező körgyűrűn. Ezzel akarták „fellélegeztetni” a teherforgalmi kerülőutat, amelyen naponta több kilométeres és több órás dugók alakulnak ki a gyakori vasúti forgalom és a síneken való nehézkes átkelés miatt. Ez az útszakasz a fő nemzetközi tranzitútvonal, naponta több ezer gépjármű – főleg kamion – halad át itt, vagyis csak haladna, mert többnyire csak araszolgat.

A 2012-es kormányváltás után az akkor hatalomra lépett szociálliberális unió leállíttatta a munkálatokat, mert – bár senki nem mondta ki, nyílt titok volt – az aradi és a megyei tanács vezetősége akkori demokrata-liberális párti maradt. Vagyis a Victor Ponta-féle kabinet egy országos jelentőségű beruházás felfüggesztésével próbált „bosszút állni”, de a húzásuknak az átutazók itták meg a levét.

Az útügyi vállalat közleménye szerint április 10-ig, illetve 11-ig várják az árajánlatokat a két felüljáró kivitelezésére.

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.