Adóemeléssel járó adóreformot javasol a kormány

Marcel Ciolacu miniszterelnök | Fotó: gov.ro

Marcel Ciolacu miniszterelnök | Fotó: gov.ro

Adóemeléssel járó adóreformot javasolt csütörtök reggeli nyilatkozatában Marcel Ciolacu kormányfő.

Az elmúlt hetekben a bukaresti kormánykoalíció mindkét pártja azt hangoztatta, hogy a szeptemberben hozott megszorító intézkedéseket nem követik majd adóemelések, és Marcel Ciolacu ebben a szellemben kezdte csütörtök reggeli nyilatkozatát is.

Emlékeztetett azonban arra is, hogy Románia az országos helyreállítási tervben vállalta, hogy adóreformot hajt végre. Ciolacu véleménye szerint ezt kétféleképpen lehet megvalósítani: megtartják az egységes adókulcsot, de az legyen 16 százalék a jelenlegi 10 százalékkal szemben, vagy elmozdulnak a progresszív adózás irányába. Mint mondta, a maga részéről egyiket sem utasítja el. Hangsúlyozta, hogy a 19 százalékos áfa nem fog emelkedni.

A miniszterelnök semmiféle támpontot nem adott arra, hogy mikortól vezetnék be az új adózási szabályokat, és arra sem tért ki, hogyan nézne ki a progresszív adórendszer. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztét is betöltő Ciolacu javaslata vélhetően tovább szítja az ellentéteket a koalícióban, köztudott ugyanis, hogy a kisebbik kormánypárt, a liberális PNL határozottan ellenzi a progresszív adórendszerhez való visszatérést.

Romániában jelenleg egykulcsos adórendszer van. A standard adókulcs 10 százalék, azonban az építőiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozók, a bruttó 10 ezer lejnél kevesebbet kereső informatikusok és a kutatók fel vannak mentve a személyi jövedelemadó fizetése alól. Független pénzügyi elemzők hosszú ideje állítják, hogy a román államháztartás fenntarthatóvá tétele elképzelhetetlen adóemelés nélkül.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.