Eltörölték a 35 éves korhatárt – minden első céget létrehozó kezdő vállalkozó igényelhet vissza nem térítendő támogatást [AUDIÓ]

KKVA képviselőház plénuma tegnap elfogadta azt a korábbi sürgősségi kormányrendeletet módosító törvénytervezetet, amely a fiatalok mikrovállalkozásainak létrehozását és fejlesztését célozza meg. Az újabb jogszabályból törölték a korábban meghatározott 35 éves korhatárt, így az első céget létrehozó kezdő vállalkozók kortól függetlenül igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást. Antal István RMDSZ-es képviselő, az ipar és szolgáltatásokkal megbízott szakbizottság titkára a plénum előtt a törvénytervezet pozitív következményeit emelte ki, hangsúlyozva: „ezáltal lehetőség nyílik azon személyek számára, akik munkahelyüket elveszítve, többéves tapasztalattal a hátuk mögött, szakmájukban önálló gazdasági tevékenységet kívánnak folytatni.” A kis- és középvállalkozásokért felelős hatóság az üzleti tervnek legtöbb 50 százalékát finanszírozhatja, nem meghaladva a 10 ezer eurót. Az Országos KKV Garanciaalap az elfogadott üzleti terv megvalósításához szükséges bankhiteleknek legfeljebb 80 százalékát fedezheti, ez az összeg nem haladhatja meg a 80 ezer eurót. Mint ismeretes, korábban módosították azt a törvényt, amely tízezer eurós támogatást biztosít a fiatal, kezdő vállalkozóknak. A régi előírás ugyanis kimondta, amennyiben egy kis- és közepes vállalkozás átalakul mikrovállalkozássá, akkor a támogatást vissza kell fizetni – most eltörölték ezt a cikkelyt, amely Antal István képviselő szerint nonszensz volt, hiszen az állam egy jó menedzsmentet büntetett azáltal, hogy visszafizettette a pénzt, amely ebben a formában tulajdonképpen kamatmentes kölcsön volt, nem támogatás. Itt meghallgatható Antal István nyilatkozata a törvénymódosításról. [ca_audio url_mp3="http://aradihirek.ro/wp-content/uploads/media/Antal_Istvan_KKV-35_ev.mp3" url_ogg="" skin="regular" align="none"]

tibor (nem ellenőrzött) küldte be 2014. 06. 13., p – 21:02 időpontban

Jó irányba mozditották el a törvénytervezetet, hozzáférhetőbb lett a "tulaj"-já válás, ami tulajdonképpen serkenti a konkurrenciát, ami azért, csak jobb minőségű termékek elő állitásának a záloga

A rovatból ajánljuk:

Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.
Új gyár nyitja meg kapuit Borosjenőben, 500 munkahelyet teremtve
Többek között vezérlőket, távirányítókat és tápegységeket gyárt a németországi Limoss.
Bezárja borosjenői gyárát az Aptiv, ezer embernek kell más munka után néznie
Az amerikai vállalat a termelést Borosjenőből az Európai Unión kívülre helyezi át.
Felavatták az ország egyik legnagyobb napelemparkját Kisjenőben
Több mint 50 hektáron terül el, de csak saját használatra termel áramot.
Az adóemelés ellenére sem csökkent az államháztartási hiány
Az első nyolc hónapban a kiadások 86,36 milliárd lejjel haladták meg a bevételeket.
Már 500 szarvasmarhát kellett levágni leukózis miatt
Arad megyében 167 gócpontot találták, és már több mint ezer beteg állatot tartanak nyilván.