Csak tologatják a határidőt

332Az USL-kormány ma újabb lódítással állt elő a Nagylak-Arad autópálya ügyében: Dan Şova infrastruktúráért felelős miniszter egy tévéműsorban kijelentette, csak szeptemberben tudjuk meg, melyik cég fejezi be a Nagylak-Pécska szakaszt. A Romstradéval tavaly novemberben történt szerződésbontást követően a kormány először 2013 januárjára ígért építőt, majd áprilisra, legutóbb augusztusra, most pedig már szeptembernél tartunk. Şova szerint a nyertes cég 2014 végéig befejezi a szakasz építését, ami enyhén szólva is túlzás, hisz a munkálatoknak 10-15 százaléka készült el eddig, román tempóval képtelenség egy év alatt elkészülni a 20 kilométerrel. Egyébként magyar oldalon 2014 tavaszára elérik a határt.

Yo (nem ellenőrzött) küldte be 2013. 08. 07., sze – 23:10 időpontban

köcsög egy nép ez de hát mit várjál egy volt albán pásztor társaságtol ...

A rovatból ajánljuk:

Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.
A jövedéki adó csökkentése ellenére a tízlejes lélektani küszöb felett maradt a gázolaj ára
Az augusztus 16–31. között hatályos intézkedés nem érinti a benzin árát.