Öthalom
A 12,5 kilométeres hosszúságú terelőút összekötné a megyeszékhely jelenlegi körgyűrűjét a megépítendő Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi úttal. Az új útvonal célja, hogy teljesen kivezetésre kerüljön a tranzitforgalom Öthalom községből.
UTA
Idegenben vívja első meccsét az aradi csapat.
Szent István
Augusztus 20-án a magyar államalapításra emlékezünk.

Hír beküldése
Augusztus 15. Szűz Mária mennybevétele – népies nevén Nagyboldogasszony – ünnepe. A máriaradnai kegytemplomban vasárnap 8, 10.30 és 19 órától, valamint hétfőn 9.30 órától lesz magyar nyelvű szentmise. Az ünnepi szentmisét Roos Márton megyéspüspök celebrálja augusztus 15-én 11 órától.
<em>Hír szerkesztése</em> Rio 2016 – Dodean-Monteiro a 3. fordulóban kiesett
Simán kikapott japán ellenfelétől.
<em>Hír szerkesztése</em> Rio 2016 – Hosszú Katinka 200 méter vegyesen nyerte harmadik aranyérmét
A magyar úszó olimpiai rekorddal diadalmaskodott, s ezzel ő az első, aki a brazíliai metropoliszban triplázott.
<em>Hír szerkesztése</em> Rio 2016 – Hosszú Katinka olimpiai bajnok 100 méter háton is
Ez volt a magyarok harmadik három aranyérme.
Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek.
<em>Hír szerkesztése</em> Rio 2016 – Két győzelemmel kezdett az aradi asztaliteniszező
Daniela Dodean-Monteiro már a 3. fordulóra készül.
<em>Hír szerkesztése</em> Rio 2016 – Két magyar aranyérem az első nap
Hosszú Katinka szenzációs világcsúcscsal lett olimpiai bajnok a 400 méteres vegyes úszásban.
<em>Hír szerkesztése</em> Döntetlennel rajtolt az UTA a bajnokságban
Az arad-helgyaljai Pankota rögbimeccsre hasonlító eredménnyel kapott ki.
<em>Hír szerkesztése</em> Karneváli hangulatban megkezdődött a XXXI. nyári olimpia
Közép-európai idő szerint szombat hajnalban tartották az ünnepélyes megnyitót.
<em>Hír szerkesztése</em> Battonyánál fogtak migránsokat [VIDEÓ]
Huszonöt határsértőt átadtak a román hatóságoknak.