Rio 2016 – Két magyar aranyérem az első nap

Az olimpiák történetében először fordult elő, hogy a magyar küldöttség az első versenynap után két aranyéremmel álljon: Rió de Janeiróban a párbajtőröző Szász Emese egyéniben, míg Hosszú Katinka úszó 400 méter vegyesen diadalmaskodott.

A párbajtőröző Szász Emese aranyérmet nyert szombaton, ezzel övé az első magyar dobogós helyezés a riói olimpián. A szám egyetlen magyar indulója a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, és az észt Julija Beljajeva, valamint a dél-koreai Kang Joung Mi egyformán 15:11-es, továbbá a japán Szato Nozomi fölényes, 15:4-es legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol a francia Lauren Rembit 10:6-ra verte. Az aranyéremért a tavaly és tavalyelőtt is világbajnok Rossella Fiamingóval vívott. Az olasz úgy jutott tovább az elődöntőből, hogy háromtusos hátrányt dolgozott le az utolsó szakaszban a kínai Szun Ji-vennel szemben, majd a ráadásban a döntő találatot is bevitte.

Szász Emese épp tust visz be

A két, egyformán balkezes vívó fináléját az olasz kezdte jobban, ez első tus az övé volt, majd Szász egyenlítése után kétszer megint pontosan fejezte be akcióját. A folytatásban is maradt az egy-két találatnyi előnye, de a magyar vívó szívósan tapadt rá, 4-6-nál például látványos lábra szúrással csökkentette hátrányát. A második három perc együttes találattal kezdődött, aztán Fiamingo növelte előnyét három gyorsan kivitelezett akcióval, s ezzel már 10-6-ra, majd az ezt követő együttes találattal, 11-7-re vezetett. Szász nehéz helyzetbe került, egylámpás tusokra volt szüksége, ő pedig remek akciókkal egyre csökkentette hátrányát. A második szünet előtt aztán előbb az olasz, majd a magyar volt eredményes. A harmadik szakasz 12:11-es Fiamingo előnyről indult, de most homlokegyenest az ellenkezője történt annak, mint ami az első pihenő után. Szász Emese ugyanis előbb gyorsan egyenlített, majd a vezetést is átvette (13:12). A 33 éves párbajtőröző továbbra is terelte hátrébb riválisát, aki egy pengeváltásból ismét rosszul jött ki, a magyar vívó pedig eltalálta. Innentől egyetlen tusra volt szükség a riói olimpia első magyar aranyérméhez, Szász Emese pedig együttes találattal pontot tett a finálé végére.

Szász Emese edzőjével, Kulcsár Győzővel

„Épp a sírás kerülget, mert végre sikerült az, amiért évek óta dolgoztam” – mondta a magyar újságíróknak az eredményhirdetés után a láthatóan még mindig meghatódott bajnok, aki arra a kérdésre, hogy négy tusnyi hátrányban mire gondolt, azt válaszolta: úgy volt vele, ha már itt van a döntőben, mindent megtesz azért, hogy faragjon a különbségen. A Vasas 33 éves, egyéniben vb-második és -harmadik, Eb-bronzérmes vívója messze a legjobb eredményét érte el olimpián, mivel 2008-ban, Pekingben 12., négy éve, Londonban pedig 25. volt.

A világcsúcs felé

Hosszú Katinka 4:26.36 perces, hatalmas világcsúccsal nyert aranyérmet 400 méter vegyes úszásban a riói olimpia szombati nyitónapján. A magyar úszó pályafutása első ötkarikás érmét szerezte. A Vasas ötszörös világbajnok versenyzője az előfutamban még csak 15 századra közelítette meg a címvédő kínai – Rióban már délelőtt „elvérzett” - Je Si-ven 2012-es londoni játékokon elért 4:28.43 perces rekordját, a fináléban azonban már sikerült neki a történelmi időeredmény.

Hosszú kiválóan rajtolt, pillangón már az első hossz végén magabiztos előnnyel vezetett. Háton a várakozásoknak megfelelően könnyedén végérvényesen ellépett a mezőnytől, azaz innentől kezdve gyakorlatilag csakis az órával, a fennálló világcsúccsal versenyzett. Mellen az egész uszoda a levegővétel ütemére bíztatta, a gyorsra közel öt és fél másodperccel a világcsúcs részidőn belül fordult.

A kínai korábbi rekordjának sarkalatos pontja éppen az utolsó úszásnem volt, hiszen a londoni játékokon az utolsó 50 méteren jobb időt úszott, mint a férfi győztes amerikai Ryan Lochte. Hosszút korábban rendre ezen a szakaszon „győzte le” az a bizonyos televízióban, illetve a helyszíni kivetítőn látható vonal, amely a világcsúcsot jelzi. Ezúttal nem így történt: a 27 éves magyar csillag – a tavalyi kazanyi vb-n megfogalmazott álmát valóra váltva – több mint két másodperccel múlta felül a szám eddigi legjobb eredményét.

Hosszú Katinka ezzel mind az öt vegyesúszó világrekord birtokosává lépett elő, hiszen a 200 méter mellett a 25 méteres medencében is az övé minden idők legjobb eredménye 100, 200 és 400 méteren egyaránt. Hosszú – aki a magyar úszósport 26. olimpiai bajnoki címét szerezte meg – vasárnap 100 méter háton, majd másnap 200 méter vegyesen, ezt követően pedig 200 méter pillangón, illetve 200 méter háton ugrik vízbe egyéniben, emellett tagja 4x200 méteres női gyorsváltónak is. A legjobb esélye egyértelműen 200 méter vegyesen van arra, hogy második aranyát is megszerezze, hiszen a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként készülhet.

Női 400 méter vegyes úszás, olimpiai bajnok:

HOSSZÚ KATINKA 4:26.36 perc - új világcsúcs

2. Maya Dirado (Egyesült Államok) 4:31.15

3. Mirea Belmonte Garcia (Spanyolország) 4:32.39

Tekintse meg az alábbi ATV-videót az első két olimpiai aranyéremről:

Az éremtáblázaton a magyarok a szombati versenynapot követően a második helyen állnak két arannyal; első Ausztrália két arany- és egy bronzéremmel, a harmadik az Amerikai Egyesült Államok egy arany- és négy ezüstéremmel. A románoknak még nincs érmük.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.