Öthalom
A 12,5 kilométeres hosszúságú terelőút összekötné a megyeszékhely jelenlegi körgyűrűjét a megépítendő Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi úttal. Az új útvonal célja, hogy teljesen kivezetésre kerüljön a tranzitforgalom Öthalom községből.
UTA
Idegenben vívja első meccsét az aradi csapat.
Szent István
Augusztus 20-án a magyar államalapításra emlékezünk.

Kábítószer
Apa és fia futárszolgálattal hozatta a drogot, éppen egy 350 ezer lej értékű szállítmányt vettek át.
LEGO-kiállítás
A kiállítás június 14-ig tekinthető meg hétfő kivételével mindennap 9–17 óra között, illetve május 20-tól hétköznap 9–17 óra, szombaton és vasárnap 10–18 óra között.
szavazás
A külföldi szavazóhelyiségek megnyitásával pénteken megkezdődött az elnökválasztás megismételt első fordulója.
repülőhíd
Az Arad–Temesvár–Karánsebes vasútvonal nagyszabású felújítási tervében szerepel egy új gyalogos felüljáró építése.
kampány
Vasárnap tartják a megismételt elnökválasztás első fordulóját.
Sixtus-kápolna
A konklávé május 7-én kezdődik, az első füstcsík a konklávé első estéjén hét óra körül emelkedik fel.
bomba
Egy 100 mm-es kaliberű robbanószerkezetről van szó, amit elszállítottak a tűzszerészek.
Solymosi-vár
Május elseje mellett 2-át is munkaszüneti nappá nyilvánította a kormány a közszférában.
Unirii utca
Járda- és útjavítási munkálatok miatt tilos behajtani május 1. és 23. között.
leánykérések
Az aradi közönség május 8-án, 19 órakor láthatja a koprodukciós előadás, amely két egyfelvonásos darab összevonásából született.
kötélhúzás
Május 10-én, szombaton szervezik meg, a helyszín ezúttal is az aradi Neptun-strand.
Kelemen Hunor-Crin Antonescu
Egyedül Crin Antonescu tud nyerni a magyarellenes elnökjelölttel szemben – figyelmeztet Kelemen Hunor.