Súlyos baleset történt Simándon [FRISSÍTVE]

Személygépkocsi ütközött teherjárművel a 79-es számú országúton, Simánd Arad felőli bejáratánál péntek este negyed nyolc tájban – tájékoztatott az Arad Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

tűzoltóság egy rohamkocsival, feszítővágó felszereléssel érkezett a helyszínre, rajtuk kívül a kisjenői rohammentősök (SMURD), valamint az újszentannai és az aradi mentőszolgálat autói siettek a balesethez.

A forgalmat mindkét irányban lezárták, a korlátozást este kilenc óra körül oldották fel.

Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 22 éves kürtösi fiatalember tartott Nagyvárad felől Arad irányába, és személygépkocsijával előzni kezdett egy utánfutós kisteherautót, amelyet egy 62 éves görög állampolgár vezetett.

A fiatal sofőr későn vette észre, hogy szemből is jön egy jármű, ezért hirtelen fékezett, és vissza akart sorolni a tehergépkocsi mögé, de nekiment az utánfutónak, amitől visszapördült a szemközti sávba és összeütközött egy másik haszongépjárművel.

A balesetben súlyosan megsérült a 22 éves kürtösi sofőr, a szemből érkező autó 49 éves vezetője pedig könnyebben. A fiatalember ki kellett vágni a roncsok közül.

Egyik gépkocsivezető sem volt ittas. A rendőrség gondatlanságból okozott testi sértés gyanújával indított kivizsgálást.

A rovatból ajánljuk:

Holtan találtak egy nemi erőszakért fogvatartott elítéltet a börtöncellájában
Búcsúlevelet hagyott hátra a 31 éves férfi, akit több mint 16 évre ítéltek.
Öt jármű ütközött össze éjjel az autópályán, hét embert kórházba szállítottak
Tizenkét személy volt érintett a balesetben, közülük sokan orvosi ellátásra szorultak.
Több mint hét kilogramm kannabiszt találtak egy nemzetközi autóbuszjáraton Nagylaknál
A 21 éves fiatalembert őrizetbe vették, és javasolták 30 napos előzetes letartóztatását.
Több mint száz kutyát kínzott meg, nyolc állat elpusztult
Tömeges állatkínzás miatt állítanak bíróság elé egy nőt, aki Muszkán és Garbán kegyetlenkedett.
Kiégett egy vasúti kocsi az iltői állomáson
Négy vonat közlekedését érintette, volt, amelyik 220 perc késést halmozott fel.