Nagylaknál és Tornyánál is migránsokat állítottak meg

Nagyjából ugyanabban az időben a nagylaki autópálya-határátkelőhelyen és a tornyai zöldhatár közelében is migránsokat tartóztattak fel a román határrendészek a hétfőről keddre virradó éjszaka. A 28 illegális bevándorló Magyarországra szeretett volna átjutni a schengeni határon, hogy onnan Nyugat-Európa felé folytassa útját.

Éjjel fél három körül egy autóalkatrészeket Lengyelországba szállító török kamion rakterében, az áru közé megbújva fedeztek fel határrendészek 21 migránst. A kihallgatás során kiderült róluk, hogy szíriai, iraki és egyiptomi állampolgárok, és korábban már menedékjogot kértek a román hatóságoktól, de igazából az volt a tervük, hogy Nyugat-Európába jussanak a jobb munkalehetőségek vagy a szociális segélyek reményében. A csoport 18 és 46 év közötti felnőttekből (köztük 11 férfi és hat nő), valamint négy kiskorúból (4 és 17 év közöttiek) állt.

Ellenük tiltott határátlépés kísérletének vádjával, a 45 éves török kamionsofőr ellen embercsempészet gyanújával indítottak eljárást.

Nagyjából ugyanabban az időpontban a tornyai határőrség járőrei hét személyre lettek figyelmesek. A gyanús alakok gyalog haladtak a zöldhatár felé, amelytől mintegy 200 méterre állították meg őket. A szíriai és egy iraki állampolgárokból álló csoport szintén valamelyik nyugat-európai országba szeretett volna eljutni, de a román hatóságok előállították őket.

A 18 és 45 év közötti felnőttek (öt férfi és egy nő) mellett egy 17 éves tinédzser is tagja volt a csoportnak.

A rovatból ajánljuk:

Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]
Egyesek megpróbálták eltüntetni a bizonyítékokat, ami súlyosbító körülménynek számít.
Több bűncselekménnyel gyanúsítják az állami egyetem korábbi rektorát
Szolgálati jellegű bűncselekmények és hamisítás gyanújával indult eljárás Ramona Lile ellen.
Kiégett egy mikrobusz a körgyűrűn
Ketten megsérültek a vasárnap este, a régi hőerőmű szomszédságában történt tűzesetben.
Nagyszabású razzia a dél-erdélyi autópályaszakaszon [VIDEO]
Sok gyorshajtót is lekapcsoltak Déva és Nagylak között.