aradi színlapok
Az 1806 és 1948 közötti időszak aradi színlapjait kutatta és rendszerezte, majd szerkesztette kötetbe a Kiskunfélegyházán élő, de aradi származású Piroska házaspár, István és Katalin, akik korábban az aradi magyar színjátszás 130 éves történetéről is könyvet írtak.
kosárlabda
Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban.
fekvőrendőr
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.

égő autó
Kigyulladt egy személygépkocsi a Kisjenő és Ágya között, vélhetően rövidzárlat miatt.
magyarok nagyasszonya
Palánki Ferenc debreceni megyéspüspök volt az ünnepi szentmise főcelebránsa.
kórház
A szülők szerint a héthetes kislány téves rotavírus-diagnózist kapott, s mire alaposabban kivizsgálták, már késő volt.
hőerőmű
A hőerőmű modernizálási munkálatai miatt szünetel szerdán a szolgáltatás.
Szabadság-szobor
A Kárpát-medence több településéről érkeztek megemlékezők a kivégzés 176. évfordulóján.
képeslap
Séta a régi Kisjenőben címmel került fel a közösségi és videómegosztó portálokra egy kisfilm hétfőn. Egyszerre múltidéző és nosztalgikus.
koszorúzás
Klebelsberg Kuno szobra mellett helyi magyar közösség legfontosabb intézményeit is felkereste.
costache
Legutóbb az 5. fordulóban győzött az aradi csapat, azóta öt döntetlen és két vereség a mrélege.
Faragó Péter
Feladatunk nem a karddal harcolni, hanem szívünkkel és értelmünkkel cselekedni.
Hankó Balázs
Ha a válaszunk nem, méltatlanok vagyunk Batthyány Lajos miniszterelnök és az aradi 13-ak örökösei lenni.
Kelemen Hunor
Az RMDSZ-elnök szerint a szülőföld számunkra jövő, amelyet nem hagyunk elveszni, és gyarapítani akarunk.