Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban, és jobb pontkülönbséggel az élre állt. A siker fő letéteményese Juliunn Redmond volt, aki 22 ponttal járult hozzá az aradiak győzelméhez.
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelem.
Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek.
1945 januárjában közel 75 ezer németet vittek kényszermunkára.
Szerdán a csongrádi megyeszékhelyen rendezik a mai kettős találkozó „visszavágóit”.
A tíz évre szóló kulturális stratégiájába bekerült a magyar központ létesítésének a terve is.
Az ütközés nyomán a teherautó rakteréről 40 tonna homok vágódott az utasokra.
Az a magánszemély, akiknek 100, vagy az a cég, amelyiknek 1000 lejnél nagyobb tartozása van, felkerül a listára.
Legutóbb tavaly májusban mérsékelték 25 bázisponttal, 1,75 százalékra.
525 millió forint a vissza nem térítendő támogatás, a negyvenévesnél fiatalabbak 3–6 millió forintra pályázhatnak .
Arad az egészségügybe szeretne befektetni, Békés gazdaság- és idegenforgalmi fejlesztéseket tervez.
Ha a jelenlegi ütemben folyik a restitúció, a folyamat csak 2039-ben zárul le.


