Az FCC Baschet UAV hazai pályán, rendkívül szoros meccsen nyert 76:73 arányban, és jobb pontkülönbséggel az élre állt. A siker fő letéteményese Juliunn Redmond volt, aki 22 ponttal járult hozzá az aradiak győzelméhez.
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
„Emberemlékezet” óta nem látott különbségű győzelem.
December 24-én 17 és 19 óra között, illetve 23 órától az éjféli szentmise kezdetéig lehet megtekinteni a templomkertben.
Az alsó- és felsőház ünnepi ülés keretében nyitja meg a 2016–2020-as törvényhozási ciklust. A 136 megválasztott szenátor közül hétfő délutánig 97-en, a 329 képviselő közül pedig hozzávetőlegesen 180-an teljesítették a mandátumátvételhez szükséges formaságokat. Az új honatyák szerdán teszik le a hivatali esküt.
Kilenc csapat, köztük battonyai és domaszéki böllérek vágták le és dolgozták fel a sertéseket.
A gépkocsi gumiabroncsaiba rejtette a cuccot a bákói férfi.
Hét képviselő és három szenátor jutott a parlamentbe Arad megyéből.
Az aradi pártlistáról bejutott Dolj megyei Mihai Fifort tartják a poszt várományosának.
Az oktatási és az anyanyelvhasználati jogok biztosítása a prioritás.
Az iskolaigazgatói és -aligazgatói kinevezések január 9-től lépnek érvénybe.
Mihălţian István azoknak ajánlotta fel, akik nem engedhetnek meg maguknak otthoni gépet.
A legtöbben (454-en) Arad megyében (240-en) fertőződtek meg a vírussal.
Faragó Péter megyei elnök, az aradi magyarság legutóbbi képviselője jut a törvényhozásba.


