Kedd délben ül össze az új parlament

Kedden déli 12 órára hívta össze Klaus Iohannis államfő a december 11-i választások nyomán összeállt új parlamentet. Az erről szóló rendelet hétfőn jelent meg a Hivatalos Közlönyben.

A 136 megválasztott szenátor közül hétfő délutánig 97-en, a 329 képviselő közül pedig hozzávetőlegesen 180-an teljesítették a mandátumátvételhez szükséges formaságokat. A parlament alsó- és felsőháza ünnepi ülés keretében nyitja meg a 2016–2020-as törvényhozási ciklust. Az üléseket a két ház rangidősei elnöklik, őket a négy legifjabb szenátor, illetve képviselő segíti.

Ezt követően összehívják a mandátumigazoló bizottságokat, amelyek ellenőrzik, hogy az új képviselők és szenátorok megválasztása a vonatkozó törvény előírásainak betartásával történt-e. Amennyiben rendellenességeket tapasztalnak, a bizottságoknak jogukban áll javasolni a mandátum érvénytelenítését.

Az új honatyák szerdán teszik le a hivatali esküt. Ennek esetleges megtagadása a mandátum elvesztésével jár.

AGERPRES

A rovatból ajánljuk:

Eső után köpönyeg: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezi az RMDSZ
Aradon esetenként több mint százszázalékkal nőtt a lakóépületek adója.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Hadat üzent a betegszabadsággal történő visszaéléseknek az egészségügyi kormányzat.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.