Megduplázódhat a román–magyar határátkelők száma

Rövidesen megduplázódhat a határátkelők száma Románia és Magyarország között – jelentette ki Magyar Levente, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken Bukarestben, a magyar–román gazdasági vegyes bizottság ülését követően.

A testület magyar társelnöke elmondta továbbá, hogy közös energetikai és közlekedésfejlesztési projektek előmozdításáról sikerült megállapodni az új román szakértői kormánnyal, amely „elődjénél sokkal nyitottabb és pragmatikusabb módon viszonyul a közös projektekhez”. Hangsúlyozta, hogy Románia fontos partner az energetikai források és útvonalak diverzifikációjában, és a román fél vállalta, hogy rövidesen megteremti a feltételeit annak, hogy Magyarország is importálhasson földgázt Romániából – tudósít az MTI.

Az Aradi Hírek megírta, hogy az Arad Megyei Tanács már két éve sürgette öt új Arad megyei határátkelő létesítését, és a magyar oldalon partnerre is talált ebben, csakhogy az előző szociáldemokrata elzárkózott a határátkelők megnyitásától. Jelenleg Románia és Magyarország között átlagosan 45 kilométerenként van átjáró, miközben európai unós támogatásból számos történelmi, határkeresztező utat újítottak fel, ám ezeket jelenleg tilos használni. Az Arad megyében tervezett – és igényelt – öt új határátkelő: Ottlaka–Elek, Feketegyarmat–Dénesmajor, Kisvarjas–Dombegyház, Pécska–Battonya, Nagylak–Csanádpalota. Ebből négyhez az utak is elkészültek, a Pécska-Battonya út megépítésére uniós projektet fognak letenni.

Tovább erősödnek a magyar–román üzleti kapcsolatok

A magyar–román kapcsolatok erősítésére több mint 40 magyar és romániai cég részvételével üzleti fórumot tartottak Bukarestben, ahol az élelmiszeripari, gépipari, környezetvédelmi és építőipari exportlehetőségek feltárására helyezték a hangsúlyt – közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. pénteken az MTI-vel. A zrt. közleményében hangsúlyozza: Románia Magyarország harmadik legnagyobb felvevőpiaca, nyolcadik legfontosabb kereskedelmi partnere, Romániában csaknem 12 ezer magyar érdekeltségű vállalkozást tartanak nyilván. A kereskedőház közlése szerint a román–magyar gazdasági vegyes bizottsági üléshez kapcsolódón rendezett üzleti fórumon részt vevő cégek különböző iparágakat képviseltek, köztük az építőipart, a gépipart, az infokommunikációt, a környezetvédelmet, illetve a megújuló energiát.

A zrt. a közép-európai gazdasági régió kialakítását célzó, kereskedelemélénkítő programja keretében 22 irodát nyit a hét szomszédos ország magyarlakta területein és Lengyelországban. A Kárpát-medencei hálózat keretében a legtöbb, összesen hét képviselet Szlovákia mellett Romániában nyílik, amelyek közül már öt megkezdte működését Aradon, Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön.

A rovatból ajánljuk:

Országszerte többen meghaltak az ötödik napja tartó rendkívüli hőség miatt
A legfiatalabb áldozat 32, a legidősebb 74 éves volt.
Hét különböző ösztöndíjban részesülhetnek ősztől az általános és középiskolások
A legalacsonyabb összegű támogatás 300, a legmagasabb 3700 lej havonta.
Vörös riasztást adtak ki a hétvégére a kánikula miatt
A hőmérsékleti csúcsértékek 37 és 41 Celsius-fok között alakulnak.