Ezek a 8. számú katonai rendelet legfontosabb intézkedései

2020. április 10.
Csütörtökön késő este ismertette Marcel Vela belügyminiszter a koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapot legújabb, 8. számú katonai rendeletét.
<em>Hír szerkesztése</em> Ezek a 8. számú katonai rendelet legfontosabb intézkedései
Fotó: maszol.ro

Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. A miniszter szerint a rendelet a kihirdetése után néhány órán belül megjelent a Hivatalos Közlönyben. Íme:

  • csütörtök estétől nem vonatkozik az éjszakai kijárási tilalom a dunai, a Fekete-tengeri és a belföldi vizeken kereskedelmi célú halászatot folytatókra, de természetesen saját felelősségre kitöltött nyilatkozatot magukkal kell vinniük a halászoknak;
  • közlekedhetnek otthonuk és a méhészetük között a méztermelők, saját felelősségre kitöltött igazolással és termelői igazolással;
  • az őstermelők is közlekedhetnek az otthonaik és a gazdaság között, szállíthatják a terményt a gazdaság és az élelmiszerpiacok között, természetesen saját felelősségre kitöltött igazolással és őstermelői igazolvánnyal;
  • az élelmiszerpiacoknak a szükségállapot teljes időtartama alatt nyitva kell tartaniuk, hogy az őstermelőknek legyen, hol értékesíteniük a terményeiket;
  • a piacigazgatóságoknak biztosítaniuk kell a járványügyi óvintézkedések szigorú betartását;
  • a szükségállapot idején nyitva tartanak a növényvédő szereket árusító szaküzletek, gazdaboltok, a járványügyi előírások betartásával;
  • nem vonatkozik az éjszakai kijárási tilalom az autószerelőkre/autómentést biztosító vállalkozásokra;
  • gépkocsi- vagy autóalkatrész-vásárlás miatt is elhagyhatjuk otthonunkat;
  • a szükségállapot végéig érvényben marad a külföldi személyforgalom korlátozása a határátkelőhelyeken;
  • az ingázók előtti határnyitásról itt írtunk részletesen;
  • felfüggesztik egyebek mellett a búza, az árpa, a zab, a kukorica, a rizs, a búzaliszt, a szójabab, az olaj és a cukor exportját;
  • felfüggesztik a termény exportjához szükséges növényegészségügyi igazolások kibocsátását;
  • felfüggesztik a részvényvásárlás lehetőségét a hazai energetikai vállalatokban;
  • április 14-től kezdődően további 14 napig szünetel a légi személyforgalom Spanyolország és Románia között; kivételt jelentenek az állami, az áruszállító és postai járatok, a humanitárius célú vagy orvosi repülőgépek;
  • mind a nyugati kereszténység, mind az ortodoxok és görögkatolikusok húsvétját megelőző nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton igény szerint meghosszabbíthatják nyitva tartási programjukat az élelmiszerboltok;
  • nem érvényesek a karanténra és a házi elkülönítésre vonatkozó szabályok azokra a szakemberekre, akik alkatrészeket hoznak az országba, szerelési/karbantartási céllal érkeznek külföldről – ha nincsenek koronavírusos tüneteik; ugyanez értendő a diplomatákra, tudományos előadókra stb. is;
  • a szükségállapot ideje alatt tilos az öreg- és gyermekotthonok, fogyatékkal élő személyeket gondozó központok bezárása vagy tevékenységük felfüggesztése; a hozzátartozók kérvényezhetik a bentlakók áthelyezését vagy hazahozatalát, de bizonyítaniuk kell, hogy megfelelő feltételeket tudnak biztosítani a gondozottaknak;
  • a szükségállapot idején csak 45 napos felmondási idővel hagyhatják ott munkahelyeiket a fent említett szociális intézmények alkalmazottai.

A cikk alján letölthető a katonai rendelet hivatalos, román nyelvű változata.

Csatolmány: 

További hírek

Hír beküldése
Nyúlmesék a káposztásban.
<em>Hír szerkesztése</em> Balázs Zsolt: fejben dől el a meccs [AUDIO]
Mental coach-ot alkalmaz az UTA futballcsapata.
<em>Hír szerkesztése</em> Szenzáció – legyőzte a címvédőt az UTA! [VIDEO]
Megerősítette helyét az élmezőnyben az újonc aradi csapat.
<em>Hír szerkesztése</em> Faragó Péter: „Nehéz időkben összefognak a magyarok”
Az RMDSZ aradi képviselőjelöltje szerint a román pártokat nem érdeklik a magyarok gondjai, csak a szavazat kell nekik.
<em>Hír szerkesztése</em> Felborult egy tréler az autópályán
Torlódásra kell számítani mindkét irányban.
<em>Hír szerkesztése</em> Kórházba szállították Böjte Csabát [FRISSÍTVE]
Budapesten kezelik a koronavírusos szerzetest.
<em>Hír szerkesztése</em> Mesekönyv karácsonyra a Rákóczi Szövetségtől
A magyar nagycsoportos óvodásoknak.
<em>Hír szerkesztése</em> Fuccs az idei karácsonyi vásárnak
Díszkivilágítás és fenyőfaállítás azért lesz.
<em>Hír szerkesztése</em> Elhunyt Benkő László, az Omega alapítója, billentyűse
Az együttes mind a tizenhét stúdiólemezén játszott.
<em>Hír szerkesztése</em> Román Ünnepnappá vált a trianoni békeszerződés évfordulója
Kihirdette az államfő azt a törvényt, amely a „trianoni szerződés napjává" nyilvánítja június 4-ét Romániában. Az első világháborút lezáró békediktátum területe kétharmadától fosztotta meg Magyarországot, és Romániához csatolta Erdélyt.