Jakubinyi György érsek lesz a csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka

<em>Hír szerkesztése</em> Jakubinyi György érsek lesz a csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka

A csíksomlyói hegynyeregben május 23-án, szombaton 12.30-kor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyre a világ számos országából magyarok százezrei szoktak elzarándokolni. Az eseményt idén is élőben közvetíti a Duna tévécsatorna és a Mária Rádió. 

A szentmise végén Jakubinyi György a Szentszék megbízásából teljes búcsúval járó pápai áldásban részesíti a híveket. A pápai áldás annak köszönhető, hogy idén 500 éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor és az idei zarándoklatra az ebből az alkalomból meghirdetett jubileumi Mária-évben kerül sor.

Kelemen Hunor tájékoztatta a Velencei Bizottság elnökét a magyar jogsérelmekről

<em>Hír szerkesztése</em> Kelemen Hunor tájékoztatta a Velencei Bizottság elnökét a magyar jogsérelmekről

Kelemen Hunor sérelmezte, hogy sem a romániai magyarság képviselőit, sem a romániai Kisebbségkutató Intézet szakértőit nem hívták meg a román külügyminisztérium és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által szervezett csütörtöki kisebbségvédelmi konferenciára, amelyen a Velencei Bizottságnak – az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértői testületének – az elnöke is elismerően szólt a román kisebbségvédelmi modellről.

Gólzáporos meccsen nyert az UTA

<em>Hír szerkesztése</em> Gólzáporos meccsen nyert az UTA

Amióta átvette a vezetést a 3. Liga IV. csoportjában, először kóstolhatta meg a győzelem ízét az UTA. Temesgyarmat ellen 1–1-et játszott hazai pályán az aradi labdarúgócsapat, utána játék nélkül kapta meg a 3 pontot, mivel Szörénytornyát (Turnu Severin) kizárták, Lugoson pedig egy vereségbe szaladt bele Nagy Roland edző legénysége. Szombaton kora este a Motrui Minerult fogadták a piros-fehérek az újaradi Motorul-pályán, és korán kétgólos vezetésre tettek szert, ám a vendégek némi meglepetésre még szünet előtt kiegyenlítettek.

Elkerült a kieső helyről Pankota

<em>Hír szerkesztése</em> Elkerült a kieső helyről Pankota

A hazaiak góljait Scutaru és Pedro Henrique szerezte a 26. és a 37. percben, a vendégek Creţu révén szépítettek a 74. percben. A rájátszás 5. fordulójának további eredményei a felsőházból: Szatmárnémeti Olimpia–Tatrangi Unirea 3–0, Mioveni–Slatinai Olt FC 3–0 játék nélkül, mivel a slatinaiak visszaléptek a bajnokságból. Az élmezőny: 1. Poli 55, 2. Mioveni 43, 3. Metalul 42 ponttal.

Mesterségük címere – Látogatóban a Molnár család műhelyében [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Mesterségük címere – Látogatóban a Molnár család műhelyében [AUDIÓ]

Ritka manapság olyan emberrel találkozni, aki mindvégig hű marad pályájához és munkahelyéhez. A változó világban mindig új és újabb élethelyzetek adódnak, amelyekhez alkalmazkodni kell, mai szóval: váltani. De a munka örök, és, ha az ember elkötelezettséggel, tisztességgel műveli, nincs idő máson gondolkodni – vallja az aradi Molnár József, aki 1968 óta dolgozik autószerelőként, azon belül futóművekre szakosodott. A munkaszeretet – a szakma fortélyaival együtt – két fiának is átadta. Pataky Lehel Zsolt járt a műhelyükben.