Szeptemberben jön az új helyesírási szabályzat A következő esztendőben kétféle helyesírási szabály szerint írhatunk majd.
Megjelent a Szövétnek Megjelent a Szövétnek 2015. augusztusi száma. Keressék a magyar könyvesboltokban, illetve a történelmi magyar egyházaknál.
Bákóba viszik az aradi 13-at A Theaterstock nemzetközi seregszemlén játssza az Aradi Kamaraszínház a 13 című táncjátékot.
Arad megyében is turnézik a Zakuszka-társulat A Zakuszka Diákszínjátszó Tábor hozzávalói: 8 darab friss gyergyószentmiklósi színjátszó, 5 darab ropogós marosvásárhelyi színjátszó, 2 darab zsenge aradi diák, egy evőkanál kreativitás és egy csipetnyi humor.
Citera- és népművészeti mega-tábor Kisiratoson [AUDIÓ] Minden eddiginél nagyobb létszámban, közel 180-an ismerkedtek a népi hangszerrel.
Jövőre Aradon lesz a KITÁSZ vándorgyűlése A Kölcsey Egyesület részt vett a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének ülésén.
A Besence Opennel kezdődik a KineDok – Alternatív dokumentumfilm-vetítés a Tébában A Baranya megyei település teniszpálya építésére nyert pénzt, s bár addig ütő sem volt a faluban, teniszklubot is alapítottak.
Hamarosan turnéra indul a Bánsági Vándorszínház A második alkalommal útjára induló színházi program célja a szórványban élő magyarság identitás-megőrzésének támogatása.
Néptáncegyüttesek találkozója Kisperegen [AUDIÓ] A szervezők szeretnék, ha hagyománya lenne a magyar határszéli faluban a magyar néptánctalálkozóknak.