Arad megyében is turnézik a Zakuszka-társulat

A társulat augusztus 7. és 11. között székelyföldi településeken mutatja be a Faragó Zénó által rendezett darabot, augusztus 13-tól pedig Arad megye több településén adják elő, minden nap másutt.

A Zakuszka Diákszínjátszó Tábor elkészítése kissé macerás, ezért megéri minél több résztvevőt bevonni, és utána egy turné keretein belül minél több helyen bemutatni. Hozzávalók: 8 darab friss gyergyószentmiklósi színjátszó, 5 darab ropogós marosvásárhelyi színjátszó, 2 darab zsenge aradi diák, egy evőkanál kreativitás és egy csipetnyi humor.

Keresd fel az erre alkalmas támogatókat. Ha megvannak a támogatók, tedd félre, mert egy kis előmunkát igényel a szervezés. Az előadás tematikáját és vázlatát süsd ki, ha elkészült, korrigáld, majd tedd félre. Egy kisebb edényben közös reggeli tornákkal és csapat összerázó tréningekkel némi olajon dinszteld meg a friss diákokat, ha kész, tedd félre azt is. Az énekeket és a koreográfiát szedd szét és rakd újra össze minél apróbb kockákból, és kezdd el pirítani a mesterszakács keze alatt. Addig rotyogtatjuk, amíg minden elem egybefő. Ha mindezzel megvagy, akkor kerülhet a nagyszínpadra és jöhetnek a zsinórpróbák. Kezdődhetnek a folyamatos próbák, kis szünetekkel megszakítva, egymásra figyeléssel fűszerezve. A bemutató után, ami Gyergyószentmiklóson lesz megkóstolva 8.30-tól a Figura Stúdió nagy termében, egy turné keretein belül nyolc helyszínen tálaljuk. Jó étvágyat és jó szórakozást!

Előadják: Czirják Beatrix, Göllner Boróka, Bölöni Anna, Czimbalmos Brigi, Darvas Emőke, Blénesi Kincső, Csoma Etelka, Dobai Eszter, Rákosy Anikó, Szabó János Szilárd, Jancsó Előd, Demeter Márk Cristopher, Péter Norbert, Nagy Adorján Zoltán, Kelemen Roland.

Rendezők: Faragó Zénó, Fodor Alain Leonard, Bilibók Attila. Írta: Moșu Norbert László. Jelmeztervező: Török Réka. Fotó/Sajtó: Molnár Melinda, Kercsó Timea, Vicol Koppány.

Turnék:

Augusztus 7., ODFIE Diákszínjátszó Találkozó, Bölön, Kultúrotthon

Augusztus 8., Csíkszentdomokos, Kultúrotthon

Augusztus 10., Csicsó, Kultúrotthon

Augusztus 11., Marosvásárhely, Ariel Bábszínház

Augusztus 13., Kisiratos, Kultúrház udvara

Augusztus 14., Kispereg, Kultúrotthon

Augusztus 15., Arad, Minorita Kultúrház

Augusztus 16., Zimándújfalu, Kultúrotthon

A támogatók: Comunitas Alapítvány, Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala, Ifitéka, Figura Stúdió Színház, aradi Kölcsey Egyesület. Részletek találhatók a Zakuszka Diákszínjátszó Tábor Facebook-oldalán vagy a zakuszkatabor.blogspot.ro honlapon.

A rovatból ajánljuk:

Brittich Erzsébet munkáiban nemzete és szülőföldje szeretete köszön vissza [AUDIO]
Simonyifalva sokoldalú művésze az alkotásról és a gyerekkori indíttatásról.
Közkívánatra ismét levetítik az új magyar komédiát Aradon
A Beléd estem című filmet március 4-én tűzik műsorra.
Vadonatúj magyar komédiát tűznek műsorra a művészmoziban
Tiszeker Dániel Beléd estem című filmjét február 27-én láthatják az aradiak.
Kurunczi Ferenc: a Kölcsey-díjról nekem Arad utcái és épületei jutottak eszembe [AUDIO]
Az épített örökség, a közösségi élet képes krónikása a Kölcsey Egyesület kitüntetettje.