Tragédia – a Háromszék Táncegyüttes előadásában

Március 14-én, kedden 19 órakor az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc kitörése 175. évfordulójának előestéjén a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Tragédia című előadását tekinthetik meg a nézők a nagyszínház termében.

A táncelőadás Madách Imre Az ember tragédiája című műve alapján készült és az Aradi Kamaraszínház évadjának keretében mutatják be Aradon.

Az emberiség Madách Imre szerinti sorsdrámájának filozófiáját sokan és sokféleképpen értelmezik és viszik színpadra. A Háromszék Táncegyüttes Tragédia című előadásában a táncművészet segítségével tárja a nézők elé a madáchi mű gondolatgazdag világát.

„Miért gondolom, hogy koreográfiát, táncelőadást alkothatunk Madách tragédiájából? A Madách-szöveg komplexitását, filozofikus drámaiságát a zene-tánc-mozdulat-látvány-film eszköztárral, rövidített szöveggel ki lehet-e fejezni vagy eleve bukásra ítéljük a darabot a luciferi rideg logika, a tagadás, a mindenben hibát találó érvelés mentén?” – így fogalmazza meg gondolatait az előadásról Könczei Árpád rendező, koreográfus, aki gondolatébresztőnek szánja a produkciót, amelyben a néptánc, a kortárstánc és a mozgásművészet eszközeit használva, a férfi-nő kapcsolatról, az egyén és tömeg viszonyáról, a hitről, szerelemről, szabadságról, a versenyről, a falanszter létről tesz fel kérdéseket, amelyekre megpróbál válaszokat is keresni. Táncszínházi drámájával gondolkodásra készteti a nézőt, aki mindvégig a mozgás, a zene és a látvány művészi összhangját élvezheti. 

Az előadásra érvényesek az Aradi Kamaraszínház bérletei, valamint jegyek 15 (teljes ár) és 7 (diák) lejes áron kaphatók március 9-től a nagyszínház pénztárában, valamint online a www.eventim.ro oldalon. Mivel március 12-ig zajlik a bérletárusítás a 2023-as évadra, a március 14-i előadásra megváltott jegyek nem helyre szólók.

A jegyiroda nyitva tartása: március 9-én, csütörtökön 10–14 és 17–19 óra között; március 10-én, pénteken 10–16 óra között; március 11–12-én, szombaton és vasárnap 10–12 és 17–19 óra között; március 13-án, hétfőn zárva; március 14-én, kedden 10–14 és 17–19 óra között. Foglalás, információ a 0744-475147-es telefonszámon lehetséges.

Image
Az előadás 14 éven felülieknek ajánlott!

Tragédia – Madách Imre nyomán – Háromszék Táncegyüttes Sepsiszentgyörgy

  • Dramaturg: Kozma András

  • Koreográfus asszisztens: Melles Endre

  • Koreográfus asszisztens, balettmester: Cseke Ágnes

  • Jelmeztervező asszisztens: Csüdöm Eszter

  • Kellék-készítő mester: Zayzon Ádám

  • Operatőr: László Barna

  • Művészeti munkatárs, koreográfus: ifj. Zsuráfszky Zoltán, Harangozó-díjas

  • Díszlet-, jelmeztervező: Balázs Gyöngyi

  • Zeneszerző, rendező-koreográfus: Könczei Árpád, Harangozó-díjas

SZEREPOSZTÁS:

  • Az Úr: Fazakas Tamás

  • Angyalok kara: Iffiú Boróka, Kocsis Tekla, Kocsis Ünige, Kolcsár Zonga, Szilágyi Katalin, Vetró Bodoni Flóra

  • Ádám: Márton Csaba

  • Éva: Márton Edina Emőke

  • Lucifer: Melles Endre

  • Földanya: Erőss Judit

  • Catulus: Kiss Adorján

  • Hippia: Ádám Júlia, Both Eszter

  • Cluvia: Podholiczky Rebeka Ráhel, Vass Tünde

  • Gladiátorok: Portik Norbert, Szvinyuk Sándor

  • Péter apostol: Fazakas Levente

  • Helene: Lukács Réka

  • Robespierre: Portik Norbert

  • Saint-Just: Kiss Adorján

  • Marquis arisztokrata: Fülöp Zoltán József

  • Éva anyja: Lukács Réka

  • Tudós/falanszter vezető: Kocsis Lilla Tünde

  • Két eszkimó: Pável Hunor Mihály, Szvinyuk Sándor

  • Rabszolgák, kórus, eretnekek, barátok, forradalmárok, polgárok, munkások, diákok, falanszter lakók: Ádám Júlia, Both Eszter, Fazakas Mónika, Gere Gabriella, Kocsis Lilla-Tünde, Lukács Réka, Podholiczky Rebeka Ráhel, Vass Tünde, Vitályos Dorottya, Bakos Ernő, Balla Gergely, Fülöp Zoltán-József, Gere Csaba, Kiss Adorján, Pável Hunor-Mihály, Portik Norbert, Szvinyuk Sándor

  • Heveder zenekar: Fazakas Levente, Fazakas Albert, Szilágyi László, Bajna György

A rovatból ajánljuk:

Játék a szavakkal, betűkkel, gondolatokkal – Bemutatták Kézdi Imola legújabb verseskötetét [AUDIO]
TEjben, jajban, világvégÉN a színművész harmadik könyvének a címe.
Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész
Kötetlen kötetbemutató az Aradi Kamaraszínházban.
Koncertek és díjnyertes előadás a kamaraszínház novemberi műsorkínálatában
Jön a Nemzeti Színház, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint Erdő Zoltán tárogató- és Lisztes Jenő cimbalomművész.
A különc gitár – Viszockij-est a kamaraszínházban
Horányi László egyéni műsorral lép fel Aradon október 28-án, a Bábszínházban.
Két előadással vendégszerepel Chișinăuban a kamaraszínház
A Sex, drugs, gods and rock’n’roll és a Leánykérések című produkciókat játssza a moldovai FESTIS fesztiválon.
Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
A gyulai születésű író a díjat „lenyűgöző és látnoki életművének elismeréseként kapja, amely az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.