Harmadszor is verseskötettel jelentkezik Kézdi Imola színművész

Kézdi Imola

Kézdi Imola színművész immár háromkötetes költő | A kamaraszínház által közreadott felvétel

Kézdi Imola TEjben, jajban, világvégÉN című verseskötetének bemutatójára várja az érdeklődőket az Aradi Kamaraszínház december 2-án, kedden 18 órától a Bábszínház termében.

A nézők laza, kötetlen beszélgetésre számíthatnak, amelynek során a szerző felolvas legújabb és korábbi verseiből is. 

Kézdi Imola Jászai- és UNITER-díjas színművész 2020 óta ír verseket. Költeményei megjelennek a Helikon, a Korunk, a Látó, a Székelyföld és az Újvárad szépirodalmi folyóiratok hasábjain. 2021-ben Miniallűrök címmel napvilágot látott debütkötete.

Az első versek a pandémia idején születtek, amikor a színház „elhallgatott benne” – nyilatkozta akkor a színésznő, és bár a világjárvány megszűnt, a versek azóta is maradtak, mindig újabbakat jegyez le.

2023-ban megjelent második, Lélekporc című kötete 46 verssel, most pedig a harmadik könyvét vehetik kézbe a versrajongók.

 

A TEjben, jajban, világvégÉN című kötet újabb bizonyítéka annak, hogy Kézdi Imola szeret játszani a szavakkal, betűkkel, szóképekkel, gondolatokkal, érzelmekkel, ez a játék viszont sosem felületes, hanem mosolycsalogató, huncut, könnyed, de egyszerre mély kalandozás a szerelemben, a lélekben, a vágyakozásban, az örömben és az elmúlásban. 

A kötetet a kolozsvári Exit Kiadó adta ki, borítótervét és illusztrációit Kézdi Rézi készítette. Az aradi könyvbemutatón Kézdi Imolával Pálfi Kinga televíziós újságíró beszélget.

A nézőknek jó hangulatú, baráti légkörben lesz lehetőségük kérdezni, nevetni, játszani, ábrándozni és közben egyre jobban megismerni a költőt és költészetét. Az est végén Kézdi Imola dedikálja kötetét.

Kézdi Imola 1977-ben született Csíkszeredában, tanulmányait az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban, majd Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetemen végezte. 2002–2023 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának volt a tagja. A színésznő jelenleg Aradon él, 2024 májusa óta az Aradi Kamaraszínházban játssza Willy Russell kortárs angol drámaíró Shirley Valentine című nagysikerű darabját.

A rovatból ajánljuk:

Kijárt a vastaps: újabb évadot zárt a Százszorszép Gyermekszínpad
Ujj Ágnes szerint rejtett tulajdonságokat hoz a felszínre a gyerekekben a színpad.
Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák-koncert a Nemzeti Összetartozás Napján
Trianon évfordulóján ballagnak a Csiky Gergely Főgimnázium végzősei, a megbékélési parkban lesz az ünnepség.
„Mertünk nagyot álmodni” – Fekete Réka a kamaraszínház 2026-os évadáról [AUDIO]
Tíz nagyszínpadi és nyolc stúdióelőadást kínálnak a bérleteseknek.
Évadnyitó Csárdáskirálynővel – klasszikusok és Hobo is a színpadon
Az Aradi Kamaraszínház összesen 18 produkcióval várja a közönséget.