György Alfréd csíksomlyói szónok: az imát nem elmagyarázni, hanem imádkozni kell Szerető jelenlétre intette a híveket a szenvedőkkel és elesettekkel való találkozásban.
Idén is megállt Aradon a csíksomlyói zarándokvonat [AUDIO, VIDEO] A fél kilométer hosszú szerelvénnyel másfél ezer zarándok utazik a pünkösdi búcsúba.
Csütörtöktől Aradon is igényelhető az elektronikus személyigazolvány Opcionálisan kérhetik a 14 év alatti gyermekek számára is a szülők vagy a törvényes képviselők.
Jutalomtábor Menyházán Arad megyei magyar általános iskolásoknak Nyolc iskola hatodik-hetedik osztályos diákjai ismerkedhettek egymással.
Aranymise Máriaradnán – Reinholz Andrást 50 éve szentelték pappá Újszentannán született sváb családban, és a temesvári óvodaépítésétől a máriaradnai bazilika megújításáig számos fontos közösségi projekt fűződik a nevéhez.
Templomfelújításra kaptak támogatást a szórványban működő történelmi magyar egyházak A megyei tanács 390 ezer lejes támogatást ítélt meg egyházi beruházásokra.
Hegyizene – magyar természetfilmes alkotását vetítik a művészmoziban „A bántalmazott természet üzen nekünk” – Szendőfi Balázs az Erdélyi-szigethegységben forgatott.
RMDSZ: segítsünk együtt az árvízkárosultakon! A székelyföldi árvízkárosultaknak gyűjt az Erdélyi Református Egyházkerület.
Hétvégén megnyitja parkolóit a megyei tanács, ingyenesen használhatják a sofőrök Pénteken 15 óra után vasárnap 22 óráig szabad a pálya a megyeháza körül.
Egyhónapos késéssel kezdődik az aradi strandszezon A kedvezőtlen időjárás miatt csak szombaton nyitják meg a kapukat.