Egyhónapos késéssel kezdődik az aradi strandszezon

strand

A medencéket előkészítették, várják a csobbanókat | A polgármesteri hivatal által közzétett fotó

Hivatalosan május 31-én, szombaton nyitja meg kapuit az aradi Neptun-strand – jelentette be pénteki közleményében a polgármesteri hivatal.

A strandszezon hagyományosan május 1-ején szokott kezdődni, de a kedvezőtlen időjárás miatt eddig nem üzemeltették a hivatalosan 20 hektáron elterülő létesítményt. A hideg- és termálvizes nagymedencék mellett a csúszdák is használhatók, a látogatók napágyakat bérelhetnek, strandröplabdázhatnak vagy a vízitornának hódolhatnak.

A gyerekmedencék körüli terület harmadik éve le van zárva, a beígért átépítés el sem kezdődött még, ezért oda most sem szabad bemenni.

Több tematikus rendezvényt ígérnek, hétvégenként pedig lemezlovasok szórakoztatják majd a strandközönséget.

A strandot üzemeltető Recons – önkormányzati tulajdonú – vállalat Tyvek-belépőkarszalagjaival kapcsolatban újdonság, hogy a differenciált áraknak megfelelően nyitják majd a kapukat (bérletet, napi- vagy délutáni – 16 óra utáni – jegyet lehet váltani). 

A strand naponta 8 és 21 óra között tart nyitva, hétfő kivételével, amikor is 13 órától engedik be a látogatókat. Jegyárak és egyéb információk megtalálhatók a Recons honlapján.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.