Így működik a segítségnyújtás koronavírus-járvány idején [AUDIO]

A segítségnyújtásban is gondot jelent a koronavírus-járvány, hiszen vannak olyan karitatív szervezetek, amelyeknek a tagjai olyan idős személyek, akikre a legnagyobb veszélyt jelent a vírus, vagy azok zárkóznak el az önkéntesek elől a megbetegedéstől való félelmükben, akiknek segítséget szeretnének nyújtani.

A szükségállapot március 16-i kihirdetése után hoztak létre egy szociális hálózatot az aradi és a megyei szociális igazgatóság, a Vöröskereszt helyi szervezete és több tucat karitatív egyesület közreműködésével.

A szociális munkások és az önkéntesek az idős és egyedül élő rászorulókat élelmiszercsomagokkal és tisztálkodó szerekkel segítik hetente, emellett a megadott telefonszámokon olyanok is igényelhetnek segítséget, akik szociálisan nem rászorulók ugyan, de a kijárási korlátozások miatt nem tudnak, vagy nem akarnak közösségbe menni. Az igény nagy, minden esetet megvizsgálnak – mondta az Arad megyei önkormányzat kommunikációs igazgatója, Andó András, hozzátéve, hogy hétfőtől a Szakszervezetek Művelődési Házában gyűjtik az adományokat.

A magyar érdekvédelmi és civil szervezetek is megpróbálnak tenni a segítségre szoruló idős magyar személyeknek. Az RMDSZ önkéntesei Aradon, Kisjenőben és Pécskán igény esetén elvégzik bevásárlást az időseknek, a magyar ifjúsági szervezet fiókszervezetei ugyanezt teszik falvakon is.

A Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei szinte egytől egyig annak a korosztálynak a tagjai, amelyik a koronavírus-fertőzés veszélyének a leginkább ki van téve. Ez nagyon befolyásolja a szervezet munkáját. Ettől függetlenül megpróbálják legalább lelkiekben segíteni a húsvéti készülődésben a rászorulókat – mondta Farkas Viktória, szervezet elnöke.

Hallgassa meg Pataky Lehel Zsolt összeállítását, amely a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült:

A rovatból ajánljuk:

Hónapok óta nem folyik az ásványvíz a lippai forrásból
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, nincs köze a „kiszáradáshoz”.
Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.