Intézményi összefogás az egyedülálló idősekért

A megyei tanács kezdeményezésére többi szociálisügyi állami intézménnyel és karitatív szervezettel közösen létrehozták a Szolidaritási hálózatot, amelynek célja az egyedülálló idős, beteg személyek, illetve a hatóságilag elrendelt házi elkülönítésben tartózkodó személyek ellátása alapélelmiszerekkel és tisztálkodó szerekkel.

A koronavírus terjedése elleni egyik intézkedésként azt tanácsolták az időseknek, hogy minél kevesebbet tartózkodjanak nyilvános helyeken, hiszen ők a legveszélyeztetettebb korosztály. Akiknek nincs lehetőségük beszerezni a legszükségesebbeket, mert nincsenek hozzátartozóik, vagy nem élnek a közelükben, netán egészségi állapotuk nem engedi, hogy legalább vásárolni menjenek, azoknak a szociális munkások és az önkéntesek visznek heti egyszer alapélelmiszerekből (70 lej értékben) összeállított csomagot, illetve tisztálkodó szereket.

Azok a személyek, akik a koronavírus által nem súlyosan érintett országokból (az ún. sárga övezetből) tértek haza, köztelező módon házi elkülönítésbe kell vonuljanak. Ha nincs senkijük, aki bevásárolna neki, szintén segítséget kérhetnek ez ügyben. Őket egyébként az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség munkatársai szúrópróbaszerűen ellenőrzik a megadott címen, hogy eleget tesznek-e kötelezettségüknek, és nem hagyták-e el a lakhelyüket.

A tevékenységet megyeszerte az Arad Megyei Szociálisügyi és Gyermekvédelmi Igazgatóság irányítja, a megyeszékhelyen pedig a polgármesteri hivatalnak alárendelt Szociálisügyi Igazgatóság nyilvántartásában szereplő idős, rászoruló személyeket keresnek fel, de várják a bejelentéseket, ha esetleg más személy is van, aki segítségre szorul.

Rendszeresen ellenőrzik a házi elkülönítésben lévőket

Stark Erika, a megyei szociálisügyi igazgatóság vezetője szerint „a társadalmi összefogásnak nem szavakban, hanem tettekben kell megnyilvánulnia”, és most olyan személyek szorulnak segítségre, akik akarva-akaratlanul elszigetelten élnek embertársaiktól. A két igazgatóságon kívül a Vöröskereszt aradi szervezete, a Cetatea Voluntarilor és az Euromediu egyesület nevű civil szervezetek csatlakoztak a hálózathoz, de várják mások bekapcsolódását is

Az igényeket vagy a hivatalok előtt nem ismert eseteket Aradon a 0787/806–562-es telefonszámon lehet bejelenteni, a megye más településén élők a 0257/983-as sürgősségi számot tárcsázhatják. Mindkét szám hétfőtől hívható naponta 8 és 20 óra között. Aki úgy érzi, lélekben szorul támogatásra, a megyei szociálisügyi igazgatóság pszichológusának öntheti ki a szívét a 0257/983-as számon, naponta 8 és 16 óra között.

A rovatból ajánljuk:

Fekvőrendőröket telepítenek Arad közeli megyei utakra
A sebességkorlátozás betartását akarják elérni.
Átadták a felújított peregi és pankotai utakat
Fontos infrastrukturális beruházásokat zárt le az Arad Megyei Tanács, amely kilenc év alatt 900 km utat újított fel.
Kerekasztal-beszélgetések a nők elleni erőszakról Aradon és Pécskán
Az Arad megyei RMDSZ Nőszervezete és a Pro Pir Kult Egyesület szervezésében.
Újra járható a sikulai híd
Teljes körű felújítást végeztek a Fehér-Körös több mint 100 éves átkelőjén. Korábban fél évig zárva volt.
Súlyos visszaéléseket tártak fel a 100 ezer eurós nyugdíjprémiumot osztó erdészeti igazgatóságnál
Tavaly 15 millió lej, az idei első félévben pedig 12 millió lej veszteséget halmozott fel.
Illegalisták – Könyvbemutató és író–olvasó-találkozó
Visky András Kossuth- és József Attila-díjas író lesz a Mathias Corvinus Collegium aradi képzési központjának a következő vendége.