A megyei és az aradi önkormányzat partnerséget kötött annak érdekében, hogy közösen pályázzák meg a megyeszékhelyt Arad-Hegyaljával összekötő, több mint 30 kilométeres villamossínpálya felújítási munkálatainak költségeit. A nagyszabású felújítással a tömegközlekedést szeretnék kényelmesebbé, biztonságosabbá és a gépjárműhasználattal szemben vonzóbbá tenni. Ez környezetvédelmi szempontból is előnyös lenne, de idegenforgalmi célja is van a beruházásnak: szeretnék rendszeresíteni az egykori hegyaljai villamosvasút, a „Zöld nyíl” nosztalgiajáratait.
Az Aradot a történelmi Magyarország egyik leghíresebb vörös bortermelő vidékével, Ménessel (tágabb értelemben Arad-Hegyaljával) összekötő villamosvonal a keskeny-nyomtávú kisvasút egykori pályája.
A helyi érdekű motorosvasút 1906-ban indult, majd 1913-ban – az akkori Magyarországon elsőként – villamosították.
Itt használtak először előre gyártott vasbeton villanyoszlopokat, de műszakilag is nagy vívmánynak számítottak a Ganz-mozdonyok és az aradi Weitzer-féle vagongyárban készült vasúti kocsik. A vicinális 25 települést szolgált ki: 16 állandó és kilenc alkalmi megállója volt, a mintegy 60 km-es távon naponta négy – szüret idején hat – szerelvény is járt. Szinte nincs is olyan aradi család, amelyiknek a tagjai ne adhatnának át az utókornak valamilyen anekdotát, ami a „Zöld nyílhoz” kötődik.
Az 1970-es években megszüntették az elágazást Gyoroktól Máriaradna, illetve Pankota felé, az 1989-es rendszerváltás után pedig a hegyaljai villamosvasút fokozatosan tovább sorvadt: a pályát nem tartották karban, a kocsikat elhanyagolták, az aradi állomást kihelyezték a város szélére, a villamosközlekedés kiterjesztésével, a gépkocsik elterjedésével pedig 1991 októberében végleg felszámolták. Nyomvonalát az elővárosi villamosközlekedésbe integrálták, a végállomást Gyorok jelenti, ahol a depóban egy felújított szerelvény is állomásozik. Ez 2010 után alkalmanként, 2017-től három éven át minden hétvégén menetrendszerűen kifutott a pályára a megyei tanács által kezdeményezett turistajáratként.
Az Arad megyei tanács újabb lépést tett az egyik legrégebbi villamosított vasútvonal felújítása felé: az Arad–Gyorok szakasz hamarosan korszerűsítésen eshet át. A projekt célja nem csupán a közlekedési infrastruktúra javítása, hanem a térség turisztikai és gazdasági potenciáljának kiaknázása is” – jelentette be sajtóközleményében a megyei önkormányzat. Iustin Cionca tanácselnök szerint a képviselő-testület asztalán van már az a határozattervezet, amely a villamosvonal infrastruktúrájának finanszírozásáról rendelkezik.
A projekt keretében elkészülnek azok a technikai és gazdasági dokumentációk, amelyek meghatározzák a felújítás paramétereit és költségeit. A megyei tanács 6 millió lejt különít el erre a célra, míg az aradi polgármesteri hivatala további 1 millió lejjel járul hozzá a munkálatokhoz.
„Folytatjuk az együttműködést Arad városával a villamosvonal modernizálása érdekében, amely összeköti Aradot Gyorokkal. A megújított megállapodás értelmében most a dokumentáció finanszírozásához járulunk hozzá, amely meghatározza a technikai és gazdasági mutatókat” – idézte a közlemény Cioncát.
A megyei vezetés nem csupán közlekedési szempontból tekint a beruházásra, hanem stratégiai célként a térség turisztikai vonzerejének növelését is szem előtt tartja. A gyoroki bányatavak egyikét a „Nyugat tengerpartjaként” emlegetik, Gyorokon villamos- és bormúzeum is várja a látogatókat, A bor útja mentén működő pincészetek pedig a borturizmusban érdekeltek. Iustin Cionca szerint ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a térséget előszeretettel keressék fel a turisták, egy vagy akár több napra is.
A megyeszékhelyt a történelmi borvidékkel összekötő villamossínek és felsővezetékek cseréje már megkezdődött, a villamosmegállók felújítását is magába foglaló beruházás várhatóan három évig tart majd. Ezt kiegészíti az a projekt, aminek eredményeként kiszélesítik a Szabadhelyt Gyorokkal összekötő utat, illetve ezzel párhuzamosan egy kerékpárutat is építenek.


