Összes hír
Matekovits Mihályt tiszteletbeli elnökké választották.
December 10–13. között tart a rendezvény.
Hat csapat és több mint 80 személy vett részt a vasárnapi minifoci-tornán.
Calimente szerint nem fogják Görögország vagy Olaszország helyett Romániát választani.
A rendezvény november 28-tól január 10-ig tart. A Szabadság téren is lesz sokadalom.
Fűtés-, öntöző- és vízelvezető rendszert kap a játéktér.
Az iskolák zárva maradtak, a metró nem közlekedett hétfőn.
A románok ki akarják szűrni azokat, akik a biztonságot fenyegethetik.
November 21-én, szombaton este az aradi Klasszikus Színházi Fesztiválon a Koldusopera című előadást láthatják az érdeklődők.
A határnyitásnak köszönhetően azóta is tartó baráti, kulturális és gazdasági kapcsolatok szövődtek.
A Kaláka együttes adventi hangversenysorozata erdélyi szórványtelepüléseken.


