Kelemen Hunor tart attól, hogy mégis kétfordulós helyhatósági választások lesznek

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke tart attól, hogy az elkövetkező hetekben módosítják a választójogi törvényt, és kétfordulós helyhatósági választásokat tartanak júniusban.

Kelemen Hunor egy szerdai kolozsvári sajtóbeszélgetésen adott hangot aggodalmainak. Aggályosnak tartotta, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) három hónappal a választási kampány kezdete előtt akarja módosítani a választójogi törvényt, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) olyan jelzéseket tesz, amelyek arra utalnak, hogy nem akarja ezt megakadályozni.

Elmondta: az RMDSZ által megszerezhető polgármesteri mandátumok mintegy tíz százaléka múlik azon, hogy egy- vagy kétfordulós lesz a polgármester-választás. Két forduló esetén ugyanis magyarellenes koalíciók alakulhatnak a második fordulóra a versenyben maradt RMDSZ-es jelöltekkel szemben.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.