Összes hír
A balesetben megsérült Bodó Lórántnak AB- vércsoportú, RH-negatív vérre lenne szüksége sürgősen.
Európa csak jövőre foglalkozik érdemben a jogalkotás kérdésével.
Diósi Dávid teológus tanár kötetét csütörtökön mutatják be Aradon.
Az április 10-ig tartó rendezvényen esténként szórakoztató programok várják az érdeklődőket.
Vasárnap a délelőtti ünnepi szentmise keretében megáldják az asztalra kerülő finomságokat.
Projekt nélkül nem pályázhatnak európai uniós támogatásra.
A kiadvány a Kárpát-medence szőlőfajtáit, borvidékeit és borait bemutató sorozat első része.
A kötet szerzői számára is a nemzetszolgálat a legfontosabb.
A 3300 kilométer hosszúra tervezett út Litvániától Lengyelországon, Szlovákián, Magyarországon, továbbá Románián és Bulgárián keresztül halad Görögországig. A román–magyar határ melletti négy romániai megye önkormányzata támogatja a gyorsforgalmi folyosó kiépítését, erről szándéknyilatkozatot írtak alá.
Hajnali 3 órakor 4 órára kell átállítanunk az óráinkat, így a vasárnap csak 23 órából áll majd. Romániában 1932-ben vezették be először a nyári időszámítást, és 1997-ben csatlakozott az ország az európai uniós nyári-téli időszámításhoz. Elképzelhető, hogy az idei lesz az utolsó nyári idszámítás nálunk.


