Pécskai Művelődési Ház

Télkergető

Télkergető címmel a pécskai „Doru Ioan Petescu” Művelődési Házban mutatja be farsangi előadását a Búzavirág Néptáncegyüttes.

Vendégszerepel a kisiratosi Kikelet gyermek citerazenekar.

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

Időpont

Luca naptól Karácsonyig

A hagyományos paraszti világkép rendkívül összetett. Magába foglalja a hivatalos vallás tanait, a népi vallás elemeit és a babonás hiedelmeket egyaránt. Ez a magyarázat arra, hogy a keresztény előírások mellett gyakran mágikus jelenségek és értelmezések is megjelennek a jeles napok rítusaiban. Ezt a sokrétű gondolkodásmódot, a szent és a profán összefonódását mutatja be a pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes Luca naptól Karácsonyig című előadása.

Az előadásban láthatnak kotyoló, kántáló legényeket, Luca-napi varázslást imitáló gyermekjátékokat, férjjósló és szerelmi varázslást gyakorló lányokat, megjelenik a Luca-széke és annak szerepe, valamint megismerhetik a Szent Család szálláskereső történetét is.

Reméljük együtt leszünk a 2015-ös év utolsó előadásán is.

A belépés ingyenes. Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk.

A szervezők és a táncosok

Időpont

Tihanyi Vándorszínpad

Az M-KIDSZ ifjúsági egyesület szervezésében november 28-án, szombaton 17 órától a pécskai kultúrotthonban mutatja be zenés műsorát a budapesti Tihanyi Vándorszínpad két művésze, Bognár Rita és Tihanyi Tóth Csaba. Társszervezők az RMDSZ Arad megyei szervezete és az Aradi Kamaraszínház, támogató az Arad Megyei Tanács Kulturális Központ. A belépés ingyenes!

Időpont

35 éves a Búzavirág

A pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes idén ünnepli fennállásának harmincötödik évfordulóját. Ez alkalomból a magyar néptáncegyüttes mai és egykori táncosai gálaműsort mutatnak be november 7-én, szombaton délután 17 órai kezdettel. A helyszín a Doru Ioan Petescu Művelődési Ház, a belépés ingyenes, szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Időpont

Táncjáték a hősök emlékére

A pécskai Búzavirág Néptáncegyüttes újra színre viszi, felújított formában a tavaly nagy sikert aratott A Csárda – Etűd a névtelen hősök emlékére című táncjátékát.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc előtt tisztelgő előadásra október 11-én, vasárnap 17 órai kezdettel kerül sor a pécskai Doru Ioan Petescu Művelődési Házban.

Fellép a Búzavirág Néptáncegyüttes Bojtocska, Kis Boglárka, Nagy Boglárka és Búzavirág csoportja. Rendező-koreográfus: Engi Márta Ildikó és Forgács Zsombor.

A belépés ingyenes, mindenkit nagy szeretettel várnak a szervezők!

Időpont

Búzavirág-farsang

Február 21-én, szombaton 17 órai kezdettel farsangi előadást szervez a pécskai Búzavirág Egyesület „A farsangi napokban, legyünk mi is vígabban!” címmel. A Bojtocska, Kis-Boglárka, Nagy-Boglárka és Búzavirág néptánccsoportok mindenkit szeretettel várnak az idei farsangi előadásukra, amelyen farsangi játékokat, szokásokat elevenítenek fel sok tánccal fűszerezve. Az előadásra a pécskai Doru Ioan Petescu Művelődési Házban kerül sor.

Időpont