Változatlanul fogadta el ismét a parlament a költségvetést

Szerdán a parlament változatlan formában fogadta el az állami költségvetést, amelyről azt követően volt kénytelen újból szavazni, hogy Klaus Iohannis államelnök visszaküldte felülvizsgálatra a jogszabálytervezetet.

A büdzsét 245 szavazattal 115 ellenében hagyták jóvá. A parlament ezzel lényegében elutasította az elnök felülvizsgálati kérelmét. Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kifogásolta, hogy az elnök általánosságokat fogalmazott meg, és nem mondta meg konkrétan, mit kellene módosítani.

Iohannis korábban többször bírálta a kormányt a költségvetés miatt, szerinte ugyanis a kabinet olyan bevételekre számít, amelyekkel az államháztartás nem fog rendelkezni. Azt is kifogásolta, hogy a kormány és a parlament jelentősen növelte a pártok működési finanszírozását, illetve azért késleltette a büdzsé elfogadását, hogy az idei évre tervezett közberuházások ne valósulhassanak meg, a betervezett összegeket pedig szociális kiadásokra fordítsák.

Illusztráció

A kormány 5,5 százalékos gazdasági növekedést remél az idén, 2,76 százalékos államháztartási hiány mellett. Amennyiben a számítások beigazolódnak, a román GDP az idén haladhatja meg először az 1000 milliárd lejt, ugyanis a kormány 1022 milliárd lej (215 milliárd euró) GDP-vel számol. A kormány szerint a büdzsének három prioritása van: az egészségügy, az oktatás és a beruházások.

Klaus Iohannisnak alkotmányosan már nincs semmilyen eszköze, hogy megtagadja a költségvetés kihirdetését, így azt 10 napon belül alá kell írnia. Az idei büdzsé azért késett, mert a kormány csak februárban terjesztette a parlament elé.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Átlépte a 10 lejes lélektani határt a benzin ára
A romániai autósok naponta mintegy 71 millió lejjel többet fizetnek üzemanyagért, mint egy évvel korábban, ennek csaknem fele pedig adóként és jövedéki adóként az államhoz kerül. Szeptember végén a Brent nyersolaj hordónkénti 105 dollár körül mozog a világpiacon.
Csigérszőllősőn épül az első romániai községi villamos és hőerőmű
Borosjenő és Pankota távfűtésében is szerepet vállalhat.
Termelői piacot rendeznek a hétvégén a Szabadság téren
A kétnapos vásárban 21 aradi és Arad megyei termelő kínálja portékáit.
Tánczos Barna: Románia a juhexport tilalmának feloldását kéri az Európai Bizottságtól [AUDIO]
A mezőgazdasági miniszter aránytalannak tartja a kényszerintézkedéseket.
Talaj. Víz. Jövő. Magyar gazdafórum a klímaadaptív gazdálkodásról
A mezőgazdaság jövője azon is múlik, hogyan bánunk a talajjal és a vízzel ma.
Idén is sok kiállítóval és gazdag programkínálattal várja a látogatókat az Agromalim
Péntektől vasárnapig tartják a 36. nemzetközi mezőgazdasági vásárt.